A pont, amely hiányozhat

A románok elleni hatalmas csata után nem sok idejük maradt a pihenésre a magyar válogatott játékosainak, hiszen alig 24 órával később Szlovákia várt a mieinkre. Ráadásul északi szomszédaink „rápihenhettek” a presztízscsatára, hiszen ők vasárnap az Ausztrália elleni meccsüket könnyedén hozták. Ennek ellenére természetesen bizakodva várták Hajdu János tanítványai harmadik eszéki vb-meccsüket. A jelenleg Viborgban légióskodó Császár Gábor Dunaújvárosban szerepelt egy csapatban a szlovák válogatott két klasszisával, a kapus Richard Stochllal és az irányító-átlövő Peter Kukuckával. Stochl jelenleg is a Dunaferrben véd, míg Kukucka immár második éve a német Nordhorn játékosa, sőt a Bundesligában szereplő csapat egyik legeredményesebbje.

„Richard Stochl remek formában védett a Dunaferrben, s Peter Kukuckának is jól megy a játék – mondta Császár Gábor. – Kuko irányítóként és átlövőként is nagyon hasznos, és rengeteget fejlődött az igen kemény német bajnokságban. Mindkettejükkel nagyon jóban voltam, amikor együtt játszottunk a Dunaferrben. Stochl jól ismeri a magyar játékosokat, s ebből nagy haszna lehet a meccsen. Nekünk jót tett a románok elleni siker, s különösen fontos, hogy hatgólos hátrányból tudtunk fordítani. Ez is jelzi, hogy van tartása a csapatnak. Szlovákia ellen biztosíthatjuk a középdöntőbe jutást, ez nagyon fontos lenne számunkra.”

Stochl és Kukucka mellett a jelenleg Gyöngyösön játszó Michal Kopcót is jól ismerik a magyar játékosok, de két csapat gyakran játszik egymás ellen (a négy visegrádi nemzet hagyományos tornáján évente legalább egyszer), legutóbb, alig több mint egy hete a csehországi Új évi Kupán találkoztak, s Prágában 29–28-ra nyertek a mieink. Igaz, ezen a mérkőzésen mindkét szövetségi kapitány „kísérleti csapatot” küldött pályára. A kezdés előtt a négy évvel ezelőtt tragikus autóbalesetben életét vesztő Kulcsár Anitára, a válogatott beállósra emlékeztek egyperces néma felállással.

Nagy László találatával indult a meccs, és sokáig csak egy csapat volt a pályán. A mieink a remeklő csapatkapitány, Nagy vezérletével sorra lőtték a gólokat, míg a szlovákok képtelenek voltak bevenni Fazekas Nándor kapuját. Remekül működött a magyar védelem, tengelyében Naggyal és Herbert Gáborral, ha pedig nem sikerült végrehajtani a támadás–védekezés cserét, s Eklemovics Nikola a pályán ragadt, a veszprémi játékmester a fal előtt zavaróként védekezett. A 10. percben már 7–1-re vezetett Magyarország, nem csoda, hogy a szlovák kapitány, Heister Zoltán időt kért.

A következő periódusban nem sokkal csökkent a mieink előnye, ám mindenképpen aggodalomra adhatott okot, hogy egyszerűen képtelenek voltak gól szerezni játékosaink, Richard Stochl ugyanis lehúzta a rolót. Az már a jó magyar védekezésnek köszönhető, hogy a több mint tízperces gólszünet ellenére is csak 7–3-ra tudott feljönni az ellenfél, ám Stochl egyre markánsabb produkciója miatt joggal féltünk a folytatástól (12–5). A szlovákok kapusa az első játékrész utolsó percében egy hosszú indításra rajtolt, s ütközött Gál Gyulával, ám hosszas ápolás után folytatta a játékot.

A szünet után folytatódott a Stochl-parádé, csakhogy ekkor már a szlovák mezőnyjátékosok is sokkal eredményesebbek voltak. Különösen Frantisek Sulc ellen nem volt ellenszerük a mieinknek, a német HSG Düsseldorf játékosa akárhonnan lőtt, betalált. Persze ehhez kellettek a rések a magyar falban, ráadásul kapusaink sem tudtak bravúrokkal segíteni az egyre nagyobb gondban levő csapaton. Szlovákia az 51. percben egyenlített (19–19), ám a mieink újra elléptek két góllal. Két Sulc-találat után ez az előny is elolvadt, de Eklemovics találatával másfél perccel a befejezés előtt újra vezettünk. Sőt belül az utolsó percen labdát is szerzett a magyar együttes, de Iváncsik Tamás ziccere a lécen csattant, az ellenakcióból pedig – ki más – Sulc három másodperccel a befejezés előtt egyenlített.

Hogy kinek mit jelent a 24–24es döntetlen, azt jelzi, hogy a szlovák játékosok örömittasan üvöltözve, a mieink pedig lehajtott fejjel ballagtak az öltözőbe.