Az élet megy tovább

2009.01.15. 23:06
Címkék

Mi történt pontosan? Mi történt pontosan?

Off road-szakaszon haladtunk, ami azt jelenti, hogy mindenki keresgélte a GPS-pontokat, amelyeket érinteni kell, pontosabban, amelyekhez két kilométeres közelségben kell lenni ahhoz, hogy tovább tudjon menni az ember. Egy kiszáradt folyómeder jobb oldalán haladtunk, és alighanem S-kanyar lehetett az, amit nem láttunk, mert hirtelen egy négy méter mély árok volt előttünk. Beleestünk, és a tetőn landoltunk.

Az első percekben azt nyilatkozta itinerhiba volt. Most is így gondolja?

Igen. A rendezőknek gondolniuk kellett volna rá, hogy arra megyünk, és bele kellett volna írniuk az itinerbe, hogy veszélyes hely.

Semmiképpen sem tudták volna folytatni?

Az autót az egyik BMW talpra állította, és járt a motor, de aztán az orvos azt mondta, Michel a sérülései miatt nem tudja folytatni a versenyt. Végül is szerencsésen megúsztuk a szituációt, még akkor is, ha kiestünk a versenyből.

Most mi lesz?

Az élet megy tovább, de remélem, ha már így történt, legalább a csapat megnyeri a versenyt, mert nagyon megérdemelné. Ami engem illet, korábban is elmondtam: amit lehetett, megnyertem a pályafutásom során, a Dakar csak extra győzelem lenne – hab a tortán… Nos, erre még várni kell, mert most hiába vezettünk, ez lett a vége. A nagy semmi… Mehetünk haza…

A kétszeres világbajnok raliversenyzőnek ezután könnybe lábadt a szeme. Nem tudta és nem is akarta folytatni az interjút. Nem is lehet többet hozzátenni.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
4 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította a meg a brit meglepetésembert

Tenisz
6 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
8 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
19 perce

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
27 perce

NB II: Soroksár SC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
30 perce

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
54 perce

Győzelemmel mutatkozott be a Szeged kispadján Tóth Balázs

Labdarúgó NB II
59 perce