Kísérleti év előtt

R. B. B.R. B. B.
2009.01.03. 00:23
Címkék

Az Európai Cselgáncsszövet ség oldalán ugyan még megtalálható a régi világranglista, a tavalyi rangsor már mit sem ér, mivel ebben az évben nemcsak a szabályok változnak, hanem új versenyrendszer és új ranglista is vár a dzsúdósokra.

„Már nézegettem a versenynaptárt, hol, milyen versenyek lesznek, szinte az egészet átalakították, az eddigiek többsége maradt, de a Grand Slam- és a Grand Prix-viadalok megkavarják az életünket – mondta az 57 kilós Baczkó Bernadett, aki tizedikként zárta a régi listát. – Hétfőn ülünk le edzőmmel, Pánczél Gáborral, hogy megbeszéljük a versenyeket. Érdekes lesz összerakni, nem tudni, hol mennyien indulnak, ráadásul az én súlycsoportomban több idősebb versenyző is van, tehát a mezőny kicserélődik. Azt is figyelembe kell venni, hogy Rio de Janeiróba, Pekingbe, Las Vegasba vagy Dubaiba nem lehet csak úgy átruccanni. Ami biztosnak tűnik, hogy január végén Szófiában kezdek, februárban minden hétvégére jut verseny, valószínűleg Párizsban vagy Bécsben indulok. A fogyasztás, a felkészülés miatt szelektálni kell, de a pénznek is nagy szerepe lesz abban, hol csalgáncsozom majd.”

A temérdek verseny (a naptárban hét világkupa-, öt Grand Prix-, illetve négy Grand Slam-viadal szerepel, valamint a világ-, az Európa-bajnokság és még az idényzáró mastersverseny is) összehangolása már csak azért sem lesz egyszerű feladat a szakvezetők számára, mivel a pénzdíjas (a Grand Slam, a Grand Prix és a masters) megméretéseken való szereplés ütközhet a vb- és az Eb-felkészüléssel. Viszont a pénzszerzés mellett a világranglista és az az alapján történő kiemelés (később pedig az olimpiai kvalifikáció) miatt fontos a minél rangosabb viadalokon részt venni – az Eb-n például csak a világkupánál lehet több pontot szerezni, a vb mellett a Grand Slamek és a Grand Prix-k is jobban fizetnek –, illetve minél többet és minél eredményesebben versenyezni.

„Mindenkinek kísérleti év lesz 2009 – mondta Baczkó Bernadett, aki a két ünnep között sem pihent, s a hét végén is tréningezik. – Az új szabályokat tavaly már tesztelték. Előtte azt mondták, nagy problémáim lesznek, mivel a direkt lábfogást nem engedik, de az U23as Európa-bajnokságon nem volt gond. Szintén nem rossz, hogy próbálják kizárni a negatív dzsúdót. A cél, hogy ne legyen bujkálás, mivel időnként élvezhetetlen, akciómentes volt a küzdelem. Nekem egyelőre tetszenek az új szabályok.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
3 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája