Csernoviczki a kapitány

R. B. B.R. B. B.
2008.12.11. 23:26
Címkék

A Magyar Judoszövetség szerdai elnökségi ülésén a szakágvezetők ügyét is tárgyalták, s az elnökség a férfiaknál továbbra is bizalmat szavazott Nagysolymosi Sándornak (a juniorokat Preiszler Gábor, az ifiket Kanczler István vezeti), míg a nőknél az indiai kapitányi posztra pályázó Csák József helyét Csernoviczki Csaba (a junioroknál Kovács Gábor, az ifiknél Illés Sándor) veszi át. A szakágvezetők megbízatása a londoni olimpiáig szól. „Ellenszavazat nélkül választottak meg, ami jólesik, eszerint meg voltak elégedve eddigi munkámmal – kezdte Nagysolymosi Sándor. – Szűk évre számítok. A szövetség a vébé és az Európa-bajnokság után kap pénzt, a dzsúdós meg a Grand Prix-n kereshet jól – itt érzek egyfajta ellenérdekeltséget, de ezt össze kell és össze is lehet hangolni. Százszor, százötvenszer kielemeztem már a pekingi olimpiát, érzek még magamban kiaknázatlan lehetőségeket.” Nagysolymosi szerint akadnak fiatalok, akik Londonra beérhetnek, miközben ott van a három olimpikon, Hadfi Dániel, Bor Barna és Ungvári Miklós is. Tehetséges fiatalokban a nőknél sincs hiány: a három pekingi résztvevő az idén még az U23-as Eb-n is indult. „Csák József megüresedett helyére az edzőbizottság javaslata alapján választottak meg, előre is köszönöm a bizalmat – mondta Csernoviczki Csaba. – A női szakág évek óta fejlődik, emellett eredményes is, hiszen Baczkó Bernadett, Mészáros Anett és Csernoviczki Éva is szerzett már érmet felnőttvilágversenyen. Erre a vázra lehet építeni. A versenyzők menedzselése, a szakmai munka összehangolása is a feladatom lesz. Úgy érzem, lehet érmes női versenyzőnk Londonban.”

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
42 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája