Vonn nyert Leviben

L. Á.L. Á.
2008.11.16. 00:37
Címkék

Már dörzsölték a tenyerüket az osztrákok a levi Világkupafordulón. A szombati női műlesiklás első felvonásában ugyanis egyik legjobbjuk, Nicole Hosp szenzációs futamot produkált: a pálya alsó szakaszán úgy siklott, ahogy senki sem volt képes a mezőnyből. Egészen addig, amíg az összetett Világkupa címvédője, Lindsey Vonn el nem rugaszkodott a rajtnál. Az amerikai hölgy 22 századdal volt gyorsabb az osztráknál, s míg előbbi a második futamban is a legjobb időt futotta, Hosp csak a 12. időt érte el, így összesítésben kiszorult az első három közül. Vonn ezzel pályafutása első szlalom Vk-sikerét könyvelte el, miközben a második helyen záró svéd Maria Pietilä-Holmner élete során először állhatott fel a Vk-dobogóra. A harmadik helyen Vonn egyik legjobb barátnője, a német Maria Riesch zárt. Vonn ezzel a sikerrel már négy szakágban is nyert, csupán egy óriás-műlesikló siker hiányzik ahhoz, hogy ő is beléphessen az igazi all-round sízők szűk táborába. „Csodálatos ez a nap – lelkendezett a célban az amerikai, aki a második futamban a pálya középső szakaszán óriásit hibázott. – Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, mindennek vége, de keményen megküzdöttem ezért a győzelemért. Nagy volt a nyomás rajtam, alig hiszem el, hogy sikerült.”

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
21 perce

Miamiban lazít Cristiano Ronaldo menyasszonya

Foci vb 2026
25 perce

Videoton: Amerikában bejegyzett cég nyerte a klub értékesítésére kiírt pályázatot

Labdarúgó NB II
30 perce

Halálos áldozatokkal járt a mexikói örömünnep

Foci vb 2026
51 perce

MotoGP: Jorge Martín és Ogura Ai jövőre a Yamaha gyári csapatánál versenyez

Egyéb autó-motor
54 perce

Deschamps: Még nem tökéletes minden

Foci vb 2026
1 órája

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

„Tudom, mi a teendő ilyenkor” – a kiesés után távozik Ecuador szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik