Monacótól Párizsig

R. B. B.R. B. B.
2008.10.25. 06:48
Címkék

Ünnepélyes keretek között, a nagy sztárok részvételével mutatták be a jövő évi Francia körverseny útvonalát. A viadal – amelyen ezúttal sem lesznek időjóváírások – több szempontból is különleges lesz: az első szakaszra (július 4.) például Monacóban kerül sor, a résztvevők részben a Formula–1-es pályán tekernek végig. A két egyéni időfutam mellett egy csapatidőfutamot is rendeznek, míg a Tour 1965 után tér vissza Barcelonába, ahol a hatodik szakasz befutója és a hetedik rajta lesz.

Jövőre előbb a Pireneusok, majd az Alpok emelkedői várnak a mezőnyre – összesen hét hegyi szakasz lesz, három hegyi befutóval –, az utolsó előtti etap célja 2002 után újra a legendás Mont Venteux csúcsán lesz. Innen a francia szuperexpressz, a TGV segítségével jutnak el a kerekesek Párizsba, az utolsó szakaszt hagyományosan a Champs-Élysées-n rendezik.

A címvédő spanyol Carlos Sastre szenzációsnak nevezte az útvonalat, örült, hogy a hegyekben és nem az időfutamokon dől el a verseny, de hozzá hasonlóan elismeréssel nyilatkozott az elmúlt két év ezüstérmese, az ausztrál Cadel Evans is.

Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
12 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
20 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
40 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
54 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája