Remek szegedi nyitány

2008.10.06. 02:46
Címkék

Száz szegedi drukker biztatása mellett futott ki a pályára a fehér-feketében szereplő magyar együttes. A magyar gárda parádésan nyitotta a találkozót, a remek védekezés teljesen tanácstalanná tette a lengyel bajnokot. A Pick viszont remekelt, az átlövők mellett a két szélső Zvizej és Ghionea is villogott. Teljes megdöbbenéssel fogadta a helyi publikum az MK-győztes produkcióját, Puljezevics Nenad kiváló teljesítménye pedig tovább rontott a hangulatukon. Mindent elmond a vendégek játékáról, hogy a 15. percig a Plock csak háromszor volt képes a szegedi kapuba találni. A hajrában került gödörbe Vladan Matics együttese, ez anynyit jelentett, hogy „csak” hat góllal vezetett a félidőben.

Ahogy egy profi csapathoz illik, úgy kezdte a második felvonást a Szeged. A gyors gólok után visszaállt az eredeti rend, ismét nyolc lett a különbség. A 45. perc tájékán jött az utolsó nagy hazai roham. Ez arra volt elegendő, hogy öt gólra feljöjjenek a lengyelek. Itt ki is pukkadt a Wisla, Puljezevics lehúzta rolót, míg Krivokapics szórta a bombákat. A végére egy kérdés maradt – közben az élete első BL-meccsét játsszó Vancsics is betalált –, hogy mekkora lesz a különbség. A padlót fogó Plock ekkor már asszisztált, Zvizej találata pedig tízgólos szegedi sikert jelentett. Bravúros és magabiztos győzelemmel nyitotta szereplését a Szeged, de a neheze ezután következik.

Legfrissebb hírek

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
1 perce

Prágában játszik az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
24 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
28 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
37 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
39 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
40 perce

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
54 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
1 órája