Jó fogást!

Az Ausztrál Nagydíj előtt magyar szempontból az a legjobb hír, hogy Talmácsi Gábor szerelői elmentek horgászni. Ami – a világbajnok olvasatában – azt jelenti, hogy kész a motorja, a géppel várhatóan nem lesz különösebb gond a Phillip Island-i három nap alatt. Nagy szó ez, főként ha a tizenötödik futamnál tartó világbajnoki sorozat első versenyeire gondolunk, amikor bizony nem a legszebbik arcát mutatta az Aprilia.

Talmácsi optimizmusát erősíti még, hogy megműtött csuklója szépen javul, a könyökéből vasárnap kiveszik a varratokat, gyógyszerre sem lesz szüksége, így csupán a rögzítőkötés emlékezteti majd a versenyen arra, hogy volt már jobb állapotban is.

Technikai gondok, törés, szakadás – egy is elegendő szezononként ahhoz, hogy tovatűnjön a motoros önbizalma, inába szálljon a bátorsága, ott legyen benne a félsz egy-egy verseny előtt és alatt. Talmácsi azonban nem egy motoros a sok közül, hanem valódi „self made man”, aki a teljes ismeretlenségből indulva, minden lehetőségbe belekapaszkodva, kisgyerekkori álmát megvalósítva jutott el a világbajnoki címig.

Az ismétlésre most kevés az esélye, ám az az elszántság, amellyel igyekszik úrrá lenni az „elemeken”, arra bizonyíték, hogy az igazi sportembert nem elsősorban az eredményei minősítik, a siker mindig jutalom – a töretlen akaratért, a tudatosságért, a képességért, hogy minden szituációban magából a lehető legtöbbet kihozva tanul.

A gép kész, a gyógyulás látványos, így aztán magától értetődően mondja Talmácsi Gábor, hogy az ausztráliai versenynek jobban kell sikerülnie, mint a korábbiaknak.

Bizakodik tehát, először is abban, hogy szerelői a korábbiakkal ellentétben végre nem csupán horgászni mentek, hanem halat is fognak, s persze főként azt reméli, hogy a kedvező előjelekkel üzen a sors, azaz – a horgászatnál maradva – lesz bőven kapása a futamon, amelynek végén nagy fogással zárja a napot.

Ő aranyhalról beszél, aligha véletlenül.