Nem rossz belépő: mi is nagyok vagyunk!

2008.10.01. 23:16
Címkék

Kevesen mondhatják el magukról, hogy újdonsült csapatukkal első nekifutásra máris legyőzik Olaszországot…Kevesen mondhatják el magukról, hogy újdonsült csapatukkal első nekifutásra máris legyőzik Olaszországot…

Tudtuk, hogy nehéz feladat lesz, mert ellenfelünk hatalmas futballnemzetnek mondhatja magát – mondta Wilco van Buuren. – De mivel nyerni tudtunk, az öltözőben azt mondtam a fiúknak, hogy mi is nagyok vagyunk, vagy legalábbis nagyok lehetünk. Gratuláltam a játékosoknak, és mert győztünk, csak halkan jegyzem meg: kétgólos előnyben a harmadik gólt is megszerezhettünk volna, és akkor még simábban végződhetett volna ez a mérkőzés.

Szinte csak néhány órája landolt Budapesten. Ennyi idő alatt mire tudta felkészíteni az ön számára ismeretlen játékosokat?

Két nap alatt két edzésem volt arra, hogy megismerjem a srácokat, és röviden elmondjam nekik, mit szeretnék tőlük a pályán látni. Ez valóban nem sok idő… Azt kértem a fiúktól, hogy szervezetten védekezzenek, és futballozzanak bátran. Azt gondolom, hogy Olaszország kevés lehetőséget dolgozott ki a kapunk előtt, tehát a védőinknek mindenképpen jár a dicséret.

Mik az első benyomásai a magyar futballról, a fiatal játékosokról?

Aki látta a mérkőzést, alighanem egyetért velem abban, hogy vannak tehetséges magyar futballisták. Tény azonban, hogy fejlődni mindig lehet, és azt gondolom, hogy leginkább a csapatot övező körülményekben kell leginkább előrelépnünk.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
3 perce

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
14 perce

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
22 perce

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
56 perce

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
1 órája

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
1 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
2 órája