Hány éves egy 16 éves?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.10.01. 23:16
Címkék

Mindent rendben talált, így lezárta a vizsgálatot a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) a pekingi olimpián aranyérmes kínai női csapat versenyzőinek életkorát illetően. Mint ismert, korábban többen felvetették: az együttes néhány tagja az ötkarikás játékokon nem töltötte be a FIG által előírt korhatárt, a 16 évet. A kínaiak végül is fellélegezhetnek, hiszen a szövetség vizsgálata – amely kizárólag a beadott papírok ellenőrzését jelentette – nem állapított meg törvénytelenséget. Ám a nyolc évvel ezelőtti olimpia kapcsán korántsem ennyire egyértelmű a helyzet. Több jel is arra utal, hogy Sydneyben az előírtnál fiatalabban szerepelt Jang Jün és Tung Fang-hsziao. S hogy honnan derült ez ki? Előbbi egy televíziós interjúban, utóbbi saját blogjában „szólta el” magát. Tung ráadásul tagja volt a pekingi tornaversenyek lebonyolítását segítő technikai csoportnak is – a munkához leadott adatai szerint pedig Sydneyben még valóban nem töltötte be az előírt korhatárt.

Legfrissebb hírek

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
6 perce

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
14 perce

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
48 perce

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
1 órája

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
1 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
1 órája

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
2 órája