A vonzó hely: Angyalföld

2008.10.01. 23:16
Címkék
Amíg a Vasasban az eddig kevesebb játéklehetőséghez jutó labdarúgók a Bőcs elleni Ligakupa-mérkőzésen léptek pályára, a kedden szerződtetett Laczkó Zsolt már túl volt az első Fáy utcai edzésén. A 22 esztendős futballista optimista, és azt mondja, bravúrra képes a mostani Vasas. A szerdai Ligakupa-mérkőzésen mindenesetre ez nem látszott...

Miközben a bajnoki meccseken kevesebb lehetőséget kapó Vasas-futballisták a Bőcs elleni Ligakupa-találkozóra készülődtek a centerpályán, az alapemberek a Fáy utcai kis füvesen gyakoroltak. Első alkalommal húzott piros-kék szerelést a kedden szerződtetett Laczkó Zsolt, aki az elmúlt egy év csalódásokkal teli légióskodása után tért vissza Magyarországra. A Ferencvárost az Olympiakosz kedvéért elhagyó, majd a görög élvonalbeli csapattól a másodosztályú Levadiakoszhoz kölcsönbe kerülő, legutóbb pedig az angol Championshipben szereplő Leicester Citynél futballozó középpályás az elmúlt héten Belgiumba járt próbajátékon. S bár azt hitte, ha nem tartja meg a Charleroi, a Fradinál folytatja a pályafutását, ha megérkezik a játékengedélye, a hét végén már a Vasasban debütálhat...

„Belgiumi tartózkodásom idején keresett meg a Ferencváros, ám mire hazaértem, nem éreztem a zöld-fehér vezetőkön, hogy mindenáron szerződtetni kívánnak – mondta első angyalföldi edzését követően Laczkó Zsolt. – Bobby Davison edző azt mondta, beszél Ian Hollowayjel, aki a Leicesternél volt a trénerem, és informálódik rólam, de úgy tudom, végül nem is kereste. Hiába mondják a Fradinál, hogy csak egy edzésen kívántak látni és a kötelező orvosi vizsgálatot elvégezni, klasszikus próbajátékot akartak, amire nem voltam vevő. A Vasasnál viszont az első pillanattól éreztem, hogy ragaszkodnak hozzám.”

Ragaszkodtak, holott Laczkó Zsolt elmúlt évadja nem volt sikeres: noha az Olympiakoszba történő távozását követően arról szóltak a hírek, hogy a középpályás lehet a kiöregedőben lévő Predrag Djordevics utóda, mégsem számítottak rá, így előbb a Levadiakoszhoz, majd a Leicesterhez került kölcsönbe. Mondhatnánk, tipikus magyar történet, kérdés, mennyire viselte meg az elmúlt időszak Laczkó Zsoltot?

„Sokat tanultam az elmúlt idényben – folytatta a futballista. – Aki a profi világba kerül, nem lehet türelmetlen. Én sajnos nem bírtam várni, és amikor nem jutottam játéklehetőséghez, kapkodni kezdtem. Utólag azt mondom, nem biztos, hogy jó döntés volt a kölcsönszerződés: egy másik klubtól érkező játékos mindig kicsit kívülálló marad. A nyugati csapatoknál a támadó szellemű labdarúgókat amúgy is a gólok minősítik, nekem pedig nem ment a góllövés, így nem tudtam kitűnni. Talán majd a Vasasnál. A keretét tekintve a piros-kék gárda az egyik legerősebb együttes a honi mezőnyben, négy-öt futballista bármelyik élvonalbeli csapatban alapember lenne, ráadásul az ország egyik legjobb edzője vezeti a társaságot. A bajnokság kiegyensúlyozott, van rá esélyünk, hogy bravúrt érjünk el. Remélem, velem a fedélzeten: én védőként, középpályásként vagy támadóként is kész vagyok játszani.”

A szerdai Vasason mindenesetre sokat lendíthetett volna a jó formában lévő Laczkó Zsolt: az angyalföldi „cserecsapat” nem bírt az NB II Keleti csoportját vezető Bőccsel. Az 1–1-re végződő meccsről sokat elmond, hogy míg a vendégek nyolc szögletet rúghattak, a piros-kék együttes mindössze két sarokrúgást végzett el...

Legfrissebb hírek

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
10 perce

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
18 perce

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
52 perce

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
1 órája

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
1 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
1 órája

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
2 órája