A négybe készülnek a kaposváriak

JUTASI RÓBERT, KOVÁCS GÁBORJUTASI RÓBERT, KOVÁCS GÁBOR
2008.09.28. 03:47
Címkék

Szlovéniában, a Salonit Anhovo Kanal csapata ellen kezdi meg szereplését a Közép-európai Ligában (MEVZA) a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapata. A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő az elmúlt idényben éppen csak lemaradt a sorozat négyes döntőjéről, így a somogyiaknak most nem is lehet más céljuk, mint a final fourba jutás.

„Rengeteget erősödött a mezőny a legutóbbi szezon óta, egyfajta kis Bajnokok Ligájának is lehet tekinteni a küzdelemsorozatot – mondta a Kaposvár trénere, Zarka Péter. – Hatalmas presztízs részt venni a ligában, a négyes döntőbe jutás pedig óriási érdem. A gazdagabb csapatok odáig jutottak, hogy szerződtetni tudnak egykét világsztárt is, így nagyon nehéz dolgunk lesz. Célunk, hogy a lehető legjobban játsszunk, és reméljük, ez elég lesz a négyes döntőhöz.”

A kaposvári keret jelentős átalakuláson ment keresztül a nyáron, hiszen a hét távozó helyére új játékosok érkeztek: Csoma Krisztián a Kecskemétet, Hoboth Ákos a MAFC-ot hagyta ott a bajnok kedvéért. Mellettük pedig három brazil légióst is igazolt a Kométa. Az első mérkőzésen ők még nem játszanak, és kérdéses az ujjtörést szenvedett Schulcz István szereplése is.

Ami pedig az ellenfeleket illeti: a Bajnokok Ligájában is érdekelt bécsi Aon hotVolleys (ide szerződött a fiatal magyar játékos, Németh Szabolcs) kiemelkedik a mezőnyből, és a szintén osztrák Hypo Tirol Innsbruck (Mózer Zoltán csapata) is erősnek tűnik. Mellettük még egy osztrák, két-két horvát és szlovén, valamint egy szlovák együttes indulása biztos, miután szeptember közepén a szlovák szövetség viszszaléptette a VKP Bratislava együttesét.

Legfrissebb hírek

PL: Liverpool–Brentford

Angol labdarúgás
3 perce

Vívó-vk: bronzérmes a magyar női párbajtőrcsapat Saint-Maurban

Egyéb egyéni
5 perce

Roland Garros: Zverev tükörsima győzelemmel kezdett Párizsban

Tenisz
30 perce

Férfi vízilabda ob I: ismét előnyben a Vasas az 5. helyért zajló párharcban

Vízilabda
34 perce

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
35 perce

Vb 2026: megjelent a torna hivatalos dalának videoklipje

Foci vb 2026
54 perce

Tippek a megfelelő bringás gyerekülés kiválasztásához

Csupasport
58 perce

Hamilton magára talált, Leclerc teljesen elveszett Monrealban

F1
58 perce
Ezek is érdekelhetik