Lehagyni a Unitedet – is

2008.09.04. 07:05
Címkék

A nyári átigazolási időszak hétfő éjféli határidejének lejárta előtt két perccel (!) brit rekordnak számító 32.5 millió fontért megszerzett brazil Robinho csak az első „darabja” a klubfutball leendő fellegvárának – legalábbis ezt tervezi Szulejman el-Fahim, a Manchester City új tulajdonosa. A mindöszsze 31 esztendős arab emírségekbeli pénzember ugyanis nem éri be Robinhóval, már elkészíttette a 18 futballista nevét tartalmazó kívánságlistát, amelyen természetesen Cristiano Ronaldo is szerepel; a portugál szélsőért a City a téli átigazolási időszakban tesz ajánlatot a városi nagy testvérnek, a Manchester Unitednek.

„Emlékszem, Ronaldo egyszer azt mondta, a világ legnagyobb klubjában kíván játszani. Januárban kiderül, hogy még mindig így gondolja-e” – utalt a Manchester Cityt rövidesen teljes ellenőrzése alá vonó abu-dzabi cégcsoport első embere a jövőben várható „forradalomra”.

Jelen állás szerint persze erősen kétséges, hogy napjaink legjobb labdarúgói látnak-e fantáziát a csapatban, hogy mást ne mondjunk, a végül a Unitednél kikötő bolgár Dimitar Berbatov azért mondott nemet a több pénzzel kecsegtető Citynek, mert érzése szerint nem lenne olyan eredményes, mint amilyen Sir Alex Ferguson együttesében lehet. A csábító erő, azaz a pénz mindenesetre el-Fahimmal van, aki kerek perec kijelentette: Ronaldo aláírásáért 135 millió fontot sem sajnál januárban, továbbá – értesült a brit sajtó – két spanyol Európa-bajnok, Fernando Torres (Liverpool) és Cesc Fabregas (Arsenal) megszerzéséért is minden követ megmozgat majd.

„A világot nem lehet megváltani, de a legerősebb csapat felépítése megvalósítható cél. Márpedig nekünk ez a tervünk. A miénk lesz a világ legnagyobb futballklubja, nagyobb, mint a Manchester United vagy a Real Madrid” – fogalmazott Szulejman el-Fahim.

Egyelőre ne legyintsünk! Ezeket a szavakat ugyanis olyan ember mondja, aki becslések szerint tízszer gazdagabb, mint a Chelsea-t felvirágoztató orosz mágnás, Roman Abramovics.

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária továbbra is az élen az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
8 perce

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
30 perce

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
45 perce

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
55 perce

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik