Bennati volt a gyorsabb

2008.09.02. 23:35
Címkék

Továbbra is a forró pusztaságon át kerekeznek a Spanyol körverseny résztvevői, éppen ennek kapcsán mondta a legnagyobb esélyes Alberto Contador, hogy az első néhány szakaszon nincs más célja, csak túlélni a kánikulát, és reméli, a szerdai időfutamra már megfelelő állapotban lesz. Az Andalucía-Cajasur bringásai kedden is bemutatták aktuális szökésüket, ezúttal José Antonio López Gil volt soron. A spanyol versenyző a 14. kilométernél lépett meg a Córdoba és Puertollano közötti 170.3 kilométeres etapon, legnagyobb előnye 8:06 perc volt, azonban akárcsak a korábbi két szakaszon, a mezőny nem akarta átengedni a győzelmet egy szökevénynek, hét kilométerrel a cél előtt López Gilt is utolérte. A sprintre egy nagyobb bukás miatt alig maradtak elöl, a hajrában az aranytrikós Daniele Bennati a hétfői szakaszszal ellentétben ezúttal gyorsabb volt Tom Boonennél. (A belgának egy otthoni bírósági döntés következtében – ittas vezetés és gyorshajtás miatt – 62 napra bevonták a jogosítányát…) Összetettben továbbra is az olasz Bennati vezet.

Legfrissebb hírek

NB II: Kecskeméti TE–FC Nagykanizsa

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: a 13. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
7 perce

NB I: egy óra játék után is vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
11 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
11 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
28 perce

Elemzések, adatok, vizualizációk – már letölthető a digitális futballelemző mobil alkalmazás

Minden más foci
30 perce

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
34 perce