A helyszín a kabalánk

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 23:35
Címkék
Szerda este hat órától Salgótarjánban játssza le negyedik összecsapását Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, és ezzel fél távhoz érkezik a magyar férfiválogatott. Az ellenfél a Szerbia elleni sikertől feldobott Finnország, amelyet mégis le kell legyőzni.

Szép volt, jó volt, de sajnos már elég rég volt: 1998. december 2-án 60–59-re megvertük az oroszokat Salgótarjánban. A diadal nem csupán a hírneves ellenfél miatt volt értékes, hanem azért is, mert ezzel a győzelemmel sikerült harminc szűk esztendő után újra kijutnia férfiválogatottunknak a kosárlabda Eb-re. Azóta újra szűk esztendők következtek, sőt még mindig tartanak, noha egyelőre megvan a matematikai esélyünk a hasonló bravúrra. De sajnos csak a matematikai...

Pedig szerdán újra a nógrádi megyeszékhelyen játszik a nemzeti csapat – fontos és megnyerhető meccset. A finn válogatottal csapnak össze a mieink, amelyet előzetesen mindenki a csoport leggyengébb gárdájának tartott, tehát úgy kalkuláltunk, hogy legalább itthon, de még idegenben is meg kell verni. Azóta azonban történt egy és más. Az északi rokon Vantaa városában – Salgótarján testvérvárosában – óriási meglepetésre megfricskázta a nagy esélyes szerbeket, és ezzel az A jelű kvintett utolsó helyére taszította a magyarokat.

Egy héttel korábban még mi voltunk hurráhangulatban, amikor a papírformán szintén nagyot borítva sikerült legyőznünk az olaszokat. De már nemcsak nekünk van bravúrgyőzelmünk, hanem a finneknek, sőt az ugyancsak Itáliát szomorúságba döntő bolgároknak is. Nem vagyunk tehát lépéselőnyben, sőt ha nem vesszük sikerrel a szerdai akadályt, egyértelműen hátrányba kerülünk. Aztán szombaton jön a következő „kötelező” meccs Bulgária ellen, szintén Salgótarjában – azaz négy nap alatt eldőlhet a sorsunk.

Amit meg kellene úsznunk: a sereghajtó a másik három csoportutolsóhoz hasonlóan nemcsak a kontinensbajnoki kvalifikációtól esik el, hanem a jövő évi pótselejtező lehetőségétől is. Marad neki a bentmaradásért folyó négyes torna, amelynek utolsó két helyezettje kiesik a Bdivízióba. Oda, ahová mostanára mindhárom utánpótlás-válogatottunk lecsúszott az erősebbik nem mezőnyében... A felnőttek között néhány nemzetközi szintű játékosunknak köszönhetően még tartjuk magunkat, de pengeélen táncolunk.

A korábban egyszer már jó kabalának bizonyuló Salgótarjánban dőlhet el a sorsunk, vagyis sok múlhat a közönségen a frissen felújított csarnokban. A múlt szombaton átadott létesítmény nézőterét kibővítették, befogadóképessége így a duplájára, 1400 főre emelkedett, míg a felújított küzdőtér alkalmassá vált nemzetközi sportesemények megrendezésére is. A szerdai összecsapás így egyfajta premier lesz – egy okkal több, hogy győzzön Mészáros Lajos együttese.

Legfrissebb hírek

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 perce

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
8 perce

Egyenlített a Venezia Juhász Dorkáék ellen az olasz bajnoki döntőben

Kosárlabda
11 perce

Férfi röplabda Extraliga: története során először bajnok a MÁV Előre

Röplabda
36 perce

Szikora Melinda 18 védéssel járult hozzá a Chambray Touraine győzelméhez

Kézilabda
45 perce

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
1 órája

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik