Valverde szakasza

2008.09.01. 01:34
Címkék
A spanyol Alejandro Valverde nyerte a Vuelta a Espana második szakaszát, és az összetettben is ő vezet.

Ugyan Granadából észak felé indultak vasárnap a Spanyol körverseny résztvevői, azért még mindig Dél-Spanyolországban tekernek a versenyzők, akiknek a második szakaszon a harmincfokos hőséggel is meg kellett küzdeniük, ráadásul az utak mentén sokkal kevesebb az árnyék, ez pedig nem könnyíti meg a dolgukat.

A szombati esti csapatidőfutamon az Astana csak a kilencedik helyet szerezte meg, ám az öszszetett első számú esélyese, Alberto Contador hangsúlyozta, ez a szakasz inkább show volt a nézőknek, s nem tulajdonít nagy jelentőséget annak az öt, illetve három másodpercnek, amelyet Carlos Sastre, valamint Alejandro Valverde csapatától kapott.

A spanyolok bosszúságára a második napon az olasz Filippo Pozzato viselte az aranytrikót, amelyet ráadásul meg is tartott a 176.3 kilométeres etapon. A táv során Jaénba érkezett a mezőny – a városban, illetve környékén két, 26 kilométeres kört tettek meg, hogy a harmadik forduló során már végezzenek is a vasárnapi megméretéssel. A rajt után közvetlenül négyen léptek meg a bolytól, a két spanyol (Jesus Rosendo Prado, Egoi Martínez) egy francia (Cyril Lemoine) és egy orosz (Mihail Ignatyev) kerekesből álló kvartett legnagyobb előnye három és fél perc volt, ám a mezőny utolérte őket.

Az emelkedőkkel dúsított utolsó húsz kilométeren egymást követték az akciók. A végső hét kilométeren száznegyven (az utolsó kilométeren harminc) méter szintkülönbséget kellett ledolgozni, így a sprintereknek lehetett félnivalójuk. A záró három kilométeren már együtt tekert a boly, a hajrában aztán Alejandro Valverde lőtt ki a sorból, s ismét bizonyította, az enyhén emelkedő befutókat tulajdonképpen neki találták ki: meg is nyerte az etapot, a jóváírásoknak köszönhetően pedig át is vette a vezetést.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
4 perce

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
20 perce

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
35 perce

Hamiltonra, Leclerc-re és Verstappenre is büntetés vár – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
42 perce

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
58 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: idegenben nyert a DVTK, előnyben a KTE és a Kozármisleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
1 órája