Pozitívan gondolkodott

2008.09.01. 01:34
Címkék

A 18 éves japán Nisikori Kei óriási meglepetésre búcsúztatta a negyedik kiemelt spanyol David Ferrert a férfi egyes harmadik fordulójában.

Az első gondolatai?

Most még csak annyit tudok mondani, hogy hihetetlenül boldog vagyok, és hogy egyszerűen nem veszíthettem el az ötödik szettet. A harmadikban és a negyedikben David remekül teniszezett, nekem meg egyre jobban fájt mindenem, és már szinte görcsölt a lábam. De próbáltam arra gondolni, hogy a világranglista negyedikje ellen vagyok ott a pályán, és ez már az ötödik szett, és ez nagy dolog. Végig pozitívan gondolkodtam, emiatt bírtam végig a meccset.

Gondolta volna, hogy ilyen messzire jut?

Már annak is örültem, hogy végül nem kellett selejtezőt játszanom, aztán az első fordulós győzelmem után már nagyon boldog voltam.

A közönség is ön mellé állt, milyen érzés volt, hogy egy egész stadion skandálta a nevét?

Nagyon sokat jelentett, talán ez volt a legfontosabb tényező.

Februárban megnyert egy ATP-tornát, azóta több az önbizalma?

Sokat jelentett az a verseny, meg az is, hogy néhány hónapja Rafael Nadal ellen játszottam, és sikerült nyernem egy szettet.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
26 perce

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
42 perce

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
57 perce

Hamiltonra, Leclerc-re és Verstappenre is büntetés vár – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
1 órája

Korán előnybe került a KTE, mely emberhátrányban van

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: tíz emberrel is vezet a KTE, fordított a Szeged – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
1 órája