Kikapott a Barcelona!

2008.09.01. 01:34
Címkék
Hiába az edzőváltás, a játékosállomány felfrissítése, valamint a felkészülési időszakban mutatott nagyszerű játék, a Barcelona vereséggel kezdte az új idényt. Persze messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni az újonc Numancia elleni első fordulós vereségből, mert van potenciál a katalánokban – csak éppen senki sem számított a bukásra.

Josep Guardiola, a Barcelona kispadján a holland Frank Rijkaardot váltó vezetőedző arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy mennyire fontos a csapat számára a jó idénykezdés. Amihez egyébként minden feltétel adva volt, elvégre az újonc Numancia került az ezúttal rikító sárgában feszítő katalánok útjába, az a csapat, amely az életben nem verte meg őket; arról az apróságról már nem is beszélve, hogy a Barca 1994 óta nem veszítette el évadnyitó bajnoki mérkőzését.

Hát most elveszítette.

A Valdés – Daniel Alves, Puyol, Márquez, Abidal – Xavi, Y. Touré, Iniesta – Messi, Eto'o, Henry kezdőcsapattal felálló vendégek annyit hibáztak (különösen az egyébként a világ legjobb jobbhátvédjének tartott Daniel Alves), mintha most látták volna egymást először, továbbá két győztes mérkőzésre való helyzetet puskáztak el, és mindezek megkoronázásaként még szerencséjük sem volt. Ellenben a semmi extrát sem nyújtó, értelemszerűen elsősorban a védekezésre berendezkedő, hősiesen küzdő Numancia, pontosabban Mario élt a kínálkozó lehetőséggel, és az elé kerülő labdát a jobb felső sarokba zúdította a 13. percben. Persze, nem született volna gól, ha a felettébb nagyra tartott Carles Puyol és Éric Abidal nem ugrik egyszerre ugyanarra az emberre, illetve ha Yaya Touré komolyan vette volna a bal oldalról érkező fenyegetést.

De a bekapott gól is simán belefért volna, tekintettel arra, hogy az első játékrészben Samuel Eto'o révén a lécet eltaláló Barcelona a második félidőben jószerével leszorította a pályáról az egyre fáradó és esetlenebb Numanciát. Guardiola bevetette Alekszandr Hlebet és Bojan Krkicet is, Lionel Messi pedig fáradhatatlanul robotolt, de ők sem tudták bepréselni az egyenlítő találatot, még ha Messi rendkívül közel is állt hozzá: az argentinokkal olimpiai bajnokságot nyerő minizseni a lefújás előtti pillanatokban akkora kapufát lőtt szabadrúgásból, hogy a labda majdnem a félpályáig pattant vissza. Neki sem volt szerencséje.

Végül egy érdekesség Madridból: a Bajnokok Ligájára (is...) készülő Atlético úgy verte el a port a Málagán, hogy a klub történetében először nem volt spanyol futballista a kezdő tizenegyében.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
7 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
8 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik