24 ÓRA

2008.09.01. 01:34
Címkék

Juhász gólt szerzett Juhász gólt szerzett

BELGIUM. Juhász Roland szerezte az Anderlecht második gólját csapata Kortrijk elleni 4–0-s bajnoki győzelme során. A magyar válogatott védő egy szögletből érkező beadást fejelt a kapuba a 44. percben. A belga lapok szerint korábban átadólistára tett hátvéd lapunknak elmondta, immár biztos, hogy a csapatnál marad.

Cristiano Ronaldo gyógyul

ANGLIA. Még szeptemberben újra pályára léphet Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál szélsője. A nyáron a Real Madriddal hírbe hozott futballista júliusban bokaműtéten esett át, és az első előrejelzések szerint csak október végén vagy november elején térhetett volna vissza.

Szalai fontos találata

SPANYOLORSZÁG. Látványos gólt lőtt Szalai Ádám a Real Madrid Castilla első bajnokiján. Az élklub második csapatával a spanyol harmadosztályban szereplő csatár a Vecindario elleni, 2–0-ra megnyert mérkőzésen szerezte a második találatot. A játékost később kisebb sérülés miatt lecserélték.

Kolozsvári edzőcsere?

ROMÁNIA. Lapértesülések szerint a gyenge bajnoki rajt miatt leváltják Ioan Andonét, a Bajnokok Ligáján főtáblájás CFR Cluj vezetőedzőjét. Pászkány Árpád tulajdonos elmondta, kedden jelentenek be bizonyos változásokat. Román források úgy tudják, a szakember helyét Francesco Guidolin, a Palermo korábbi trénere foglalja el.

Henke Larsson: Everton?

ANGLIA. Több angol lap is úgy értesült, az Everton 500 ezer fontos ajánlatot tesz a Helsingborgnak Henrik Larssonért, a csapat 36 éves támadójáért. A 99-szeres svéd válogatott csatár korábban többek között a Celticben, a Barcelonában és a Manchester Unitedben is szerepelt.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
7 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
8 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik