Bundás liga

2008.08.31. 02:49
Címkék

A tekintélyes Der Spiegel információja szerint 2005-ben két Bundesliga-bajnokit, az élvonalbeli Hannover–Kaiserslautern (5–1), valamint a másodosztályú Karlsruhe–Siegen (2–0) mérkőzést is befolyásolta egy malajziai fogadó; bizonyos William Bee Wah Lim az előbbi meccsre például 2.8 millió eurót tett fel, és nettó 2.2 milliót kasszírozott. Limet 2007 júniusában német harmadosztályú, illetve osztrák élvonalbeli meccsek manipulálása miatt a frankfurti bíróság két év és öt hónap börtönbüntetéssel sújtotta (a már említett meccsek ekkor nem szerepeltek a vádpontok között), ám 40 ezer euró óvadék ellenében szabadlábon maradhatott. Most viszont elfogatási parancs van érvényben ellene.

Ennél is súlyosabb ügynek tetszik a 2006-os világbajnokság nyolcaddöntőjében megrendezett Brazília–Ghána összecsapás bundagyanúja. Az ilyen esetekkel foglalkozó és a csalásokat felkutató újságíró, Declan Hill szerint az ügy mögött egy ázsiai fogadószindikátus áll, amely Abukari Damba korábbi ghánai válogatott kapuson keresztül tartotta a kapcsolatot az afrikai futballistákkal. A nagy nyeremény reményében Brazíliának legalább három góllal kellett megvernie Ghánát – és a selecao 3–0-ra nyert is.

Legfrissebb hírek

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
2 perce

NB I: megbízott edzővel próbál javítani az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
10 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
15 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
21 perce

Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

Röplabda
31 perce

Román Superliga: kevés helyzet, nulla gól Csíkszeredában

Minden más foci
32 perce

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
58 perce