Mint minden olimpia, Peking is egy pillanat alatt vált emlékké. A semmibe vezető repülőtéri lépcső tetejéről a „Madárfészek” közepén néhány hazautazó sportoló figyelte a körben kivetített felemelő képsorokat, olimpiai aranyérmek születését. A búcsú órái hol méltóságteljességet, hol földöntúli varázslatot sugároztak. Néha most sem tudtuk eldönteni, melyik sci-fiből látunk részleteket, Az ötödik elemből vagy a Harmadik típusú találkozásokból, netán Pink Floyd koncertben lehet részünk.
A stadion közepén a világ leghatalmasabb virága bontotta ki szirmait, máskor pedig egy emberek alkotta torony úgy hullámzott, mint korallzátony ékköve a természetfilmekben. Két, soha nem látott nagyságú dob az égből szállt alá, lent pedig annyiféleképpen ütötték ezt a hangszert, ahány módot az emberi elme kitalálhat. Az egyik embertömeg tagjai széles mozdulatokkal hegyi kerékpárosok bukósisakjában verték a dobot, fiatal hölgyek pomponos lányok ruházatában az övükre csatolták, két kínai kisgyerek pedig klasszikus rockzenekarokat idézve szinte ki sem látszott mögülük. A legtöbbet alighanem azon a megoldásokon gondolkodtak az alkotók, amelyek a „megboldogult” Játék határok nélkülre emlékeztettek: teljesen értelmetlenül kinéző színes és bonyolult tárgyakat gurítottak be oldalról, amelyeken emberek kifacsart testhelyzetben próbáltak meg hangokat kelteni dobverőkkel.
A szemkápráztató csillogás, a protokolláris események s a minden mondanivalót nélkülöző beszédek közepette jó volt már látni egy hús-vér földlakót. London bohém polgármestere, Boris Johnson a bátyjától örökölt nadrágban érkezett, időnként zsebre vágta a kezét, de nem a nadrágja, hanem a zakója zsebébe, mint egy Apollinaire-versbe belefeledkező irodalomtanár. Aztán mint a 2012-es játékoknak otthont adó város vezetője meglengette az olimpiai zászlót. Emeletes busz is jött Anglia szívéből, majd úgy változtatott külsőt, mint a Terminátor 2, a tetején megjelent David Beckham, átvette a labdát (kézzel), majd kirúgta a küzdőtérre.
A kínaiak várták Jacques Rogge NOB-elnöktől, hogy minden idők legjobb olimpiájának nevezi a pekingit, ehelyett „igazán kivételesnek” mondta. Mint
ahogy minden olimpia minden pillanata az, örök emlék mindazoknak, akik átélték. Vajda Attilának kiváltképpen, pénteken olimpiai bajnok lett, vasárnap pedig ő lobogtatta a magyar zászlót a záróünnepségen.
