A tragédia ellenére az élet megy tovább

M. A.M. A.
2008.07.22. 00:39
Címkék

Mármint a csepeli vízitelep élete, a létesítményé, amelynek főépületén fekete zászló, bejáratánál pedig megannyi mécses és virág emlékeztet Kolonics György éppen egy héttel ezelőtti tragédiájára. Még beljebb található a legnagyobb kegyhely, a kajakok és kenuk tárolójának ajtajánál, ahol több száz gyertya tanúskodik arról, mennyien gyászolják az elhunyt olimpiai bajnokot, Sőt az egyik stégen neki szóló üzenet áll, bár a feliratot alkotó kis gyertyákat kicsit szétfújta már a szél.

Hiába, viharos időket élünk. Olyannyira, hogy már a rendőrség is vizsgálódik a magyar módra nem épp kulturáltan lezárt (?) ügyben, és Csepelen azt rebesgették, hogy a társa haláláról eleinte beszélni sem tudó Kozmann György azért késett a hétfő délutáni edzésről, mert kihallgatáson volt. Hogy tényleg így volt-e, nem tudtuk meg, mert a telepen senki sem volt beszédes kedvében, azt mindenesetre a saját szemünkkel láttuk, hogy Kozmann már Kiss Tamással tréningezett. Ludasi Róbert edző annyit elárult, már nem először, de a 21 esztendős, ajkai születésű ifi vb-hatodikon látszott, még mindig megilletődötten száll be a hajóba, Kolonics helyére.

Aztán elmentek a Kis-Dunán, jó messzire, mert a cél az, hogy minél messzebbre jussanak az olimpián.

Legfrissebb hírek

Vége az első félidőnek – Ausztrália–Törökország 1–0

Foci vb 2026
19 perce

Egy gyors kontrával vezetnek az ausztrálok – videó!

Foci vb 2026
36 perce

Statisztikák: több korrekord is megdőlt a skót-haiti meccsen

Foci vb 2026
49 perce

A törökök kimaxolták a meccsnézést Antalyában

Foci vb 2026
50 perce

Az ausztrál–török meccs is elkezdődött

Foci vb 2026
1 órája

Steve Clarke: Erről szól ez a csapat!

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Ausztrália–Törökország

Foci vb 2026
1 órája

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik