Pilótasztrájk a láthatáron?

2008.06.21. 01:17
Címkék

A versenyzők egy része sztráj kot fontolgat a Brit Nagydíj idejére, mert továbbra sem ért egyet az FIA ama törekvésével, hogy a következő évtől drasztikusan megemelik a versenyzői szuperlicenc árát. Az idén az alapengedély 1725 euróba kerül, s pontonként további 456 eurót kell fizetniük a versenyzőknek a következő szezon licencéért. Az FIA azt szeretné, ha az alapokmány ára tízezer, a pluszköltség pontonként kétezer euróra emelkedne, ami az élpilóták esetében meghaladná a kétszázezer eurót.

„Ez nagyon súlyos probléma, nem tartjuk szerencsésnek, hogy ötszáz százalékkal megemelik a versenyzői engedély árát – mondta Fernando Alonso, a pilóták szervezetének (GPDA) egyik elnöke. – Valamit tennünk kell ez ellen, a silverstone-i sztrájk az egyik lehetséges megoldás. Senki sem szeret túl sokat fizetni, igaz, nekem jövőre nem kell mélyen a zsebembe nyúlnom.”

A kilenc pontjával a vb-pontverseny kilencedik helyén álló Alonsóval többen is egyetértenek, igazságtalannak tartják, hogy a legsikeresebb versenyzőket büntetik leginkább. A Nemzetközi Automobil-szövetség a szuperlicencekből befolyó pénzt a biztonság növelésére akarja fordítani.

Mark Webber, a GPDA másik elnöke nem lát esélyt a sztrájkra, de tárgyalásokat sürget Bernie Ecclestone-nal az ügy megoldására. Az FIA részéről Max Mosley elnök jelezte, hogy hajlandó kompromisszumra. Lewis Hamilton, aki nem tagja a GPDAnak, korábban kijelentette, hogy ha a pilóták egységes álláspontra jutnak, ő is melléjük áll, de pénteken visszakozott.

„Nem veszek részt a sztrájkról folytatott megbeszélésekben, azért vagyok itt, hogy versenyezzek. Nem hiszem, hogy bármi is lenne a sztrájkból, én legalábbis nem készülök arra, hogy egyetlen versenyt is kihagyjak” – mondta Hamilton.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
2 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
3 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
3 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik