Az elnök reggelije

2008.06.21. 01:17
Címkék

A Budapestre akkreditált tudó sítók egyesületének meghívására több tekintélyes külföldi újságíróval reggelizett a Gellért szállóban Schmitt Pál. A MOB elnöke rövid tájékoztatást adott a magyar olimpiai csapat felkészüléséről, az esélyekről, továbbá a bizottság álláspontjáról különböző „érzékenyebb” témában. Schmitt Pál elmondta, bár a magyar csapat kisebb lesz, mint az athéni volt, „egy sereg ereje nem a katonák számától, hanem a képzettségétől, tudásától függ elsősorban”, és reményét fejezte ki, hogy hat-hat arany-, ezüst- és bronzérmet szereznek a mieink.

Jelezte, a magyar sport alulfinanszírozott azokhoz a nemzetekhez képest, amelyekkel az éremtáblázat első tizenöt helyéért küzdünk – további problémaként említette, hogy (sajnos illeszkedve az európai trendbe) egyre kevesebb fiatal sportol, minden tízből hat szinte semmit sem mozog, azaz rendkívüli módon beszűkült a bázis. „Ráadásul egyre több és több edző távozik külföldre: a sportolók, úgymond, jönnekmennek, de az edző állandó. Ha ő nincs, semmi sincs” – mondta Schmitt Pál, és ebbéli megállapítását alátámasztotta a találkozóra szintén meghívott olimpiai bajnok úszó, Kovács Ágnes, aki egy kérdésre elmondta, öszszehasonlíthatatlanul jobb körülmények között készülnek a fejlettebb országok úszói és ők.

„Egyszer eljöttek abba az erősítőterembe, amelyben Egerszegi Krisztina is készült, és nevetve azt mondták , hogy biztos titkolunk valamit, mert nem létezik, hogy ilyen körülmények között világszínvonalú eredményeket lehet elérni.”

Schmitt Pál végül a kínai hírügynökség munkatársának kérdésére elárulta, a hat aranyból kettőt a kajak-kenusoktól vár, egyet a vívóktól, egyet valamelyik csapattól, egyet az öttusázóktól, „egyet pedig találunk, mert mindig van valamilyen meglepetés”.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
2 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
3 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
3 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Jamie Vardy góljával nyert a Cremonese, de a Lecce 96. perces győztes gólja miatt a kiesőzónában maradt

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik