Talmácsi optimista

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.06.19. 00:41
Címkék
Túlzás lenne azt állítani, hogy a Donington Park Talmácsi Gábor kedvenc pályái közé tartozik. Nem az aszfaltcsíkkal van baja a nyolcadliteres kategória magyar címvédőjének (bár a boxutca nem kifejezetten vbszínvonalú), hanem azzal, hogy eddig nem volt szerencséje itt. Reméli, a hét végén változik a helyzet.

Volt olyan futama a Donington Parkban, amelyen kétszer is elesett, volt, amelyiken egyszerűen csak megállt a motorja, ráadásul tavaly testvére, Gergő itt szenvedett hatalmas balesetet, amely után hetekig kórházban feküdt – Talmácsi Gábor pedig az ágya mellett, a padlón, mert annyira féltette. A legjobb eredménye a brit viadalon egy kilencedik hely még 2003-ból – ennek tudatában talán senki sem csodálkozik azon, hogy a nyolcadliteres kategória magyar címvédőjének nem tartozik a kedvencei közé a Donington Park. Most mégis bizakodva várja a mumusversenyt – nem véletlenül.

„A kulcsszó: meggyőző gyorsaság – mondta Talmácsi. – Az évadban eddig csak Mugellóban és Le Mans-ban tudtunk kellően gyorsak lenni, és a brit pálya karakterisztikájában az utóbbihoz hasonlít a legjobban. Valószínűleg a francia alapbeállításokat használjuk majd pénteken, hiszen a féktávok, a kanyarok és a kigyorsítások nagyon hasonlóak. A Donington Park egy reptér közelében terül el, sokszor le is fényképezik a versenyzőket egy-egy utasszállítóval a háttérben, ám nem ez a lényeg, hanem hogy a kerozinpermet miatt csúszós a pálya, esőben meg egyenesen jégpályához hasonlít.

Ez az egyik nagy nehézsége.”

Természetesen itt is hatalmas szerepe lesz a jó beállításnak:

nagyon fontos, hogy a motor hátulja jól tapadjon, ugyanakkor nem lehet túl sok súly rajta, mert akkor meg nem lehet vele kigyorsítani.

Meg kell találni a kompromisszumot. Talma szerint szükség lesz arra, hogy lehetőleg már az első edzésnapot jó alapbeállítással kezdjék, mert úgy lehet tovább fejlődni a hétvége folyamán. Ebben lehet segítségére a futómű-specialista Massimo Branchini – többek között neki köszönhető, hogy az utóbbi viadalokon háromszor állhatott pódiumra a magyar versenyző.

„Az angolokkal, Bradley Smithszel, Danny Webb-bel és Scott Reddinggel vigyázni kell, mert biztosan öngyilkos tempót diktálnak hazai pályán, már csak azért is, mert nincs vesztenivalójuk – vélekedett Talmácsi. – Ezenfelül persze ott van még Mike Di Meglio, akire nekem különösen kell figyelnem, hiszen vezeti a világbajnokságot, ráadásul egész évben nagyon higgadtan versenyez, nincs egyetlen nullás futama sem.”

Talmácsinak is az a fő célja, hogy most már lehetőleg minden viadalon célba érjen, sőt folyamatosan a dobogón végezzen, mert csak ebben az esetben dolgozhatja le tetemes (44 pontos) hátrányát. Márpedig az a terve, hogy már a sachsenringi futamra (ez az utolsó verseny a nyári szünet előtt) úgy érkezzék, hogy minimális a pontkülönbség közte és az éllovasok között. Ehhez huszáros hajrára lesz szüksége.

Legfrissebb hírek

Babosék lesznek Stollárék ellenfelei Pekingben

Tenisz
16 perce

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
20 perce

Balogh Botond célja a válogatottság a Kocaelisporból

Légiósok
29 perce

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
6 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
7 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
8 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik