Stílust kell teremtenie

2008.06.13. 23:16
Címkék

Sokan arra számítottak, az új bajnoki esztendőben külföldi edzője lesz a ZTE-nek, ezzel szemben csütörtökön bejelentették: Supka Attilát – aki a tavaszi idény hajrájáig a Honvédnál felelt a szakmai munkáért – szerződtették vezetőedzőnek két esztendőre.

Amikor Zalaegerszegen a 25. fordulóban játszott Vasas elleni 1–0-s vereséget követően szerződést bontottak Szlavko Petrovics vezetőedzővel, számítani lehetett arra, hogy az utánpótlás szakágvezetője, Nagy Mihály csak ideiglenesen kap megbízást. Úgy hírlett, az egerszegi vezetők maradnak a külföldi vonalnál, s az országhatáron túlról szerződtetnek edzőt: az ősszel a Fehérvárt irányító Marijan Vlak nevét éppúgy lehetett hallani, mint az 1989–1990ben a Rába ETO edzőjeként dolgozó, szlovák állampolgárságú Pecze Károlyét. A klub elnöke, Nagy Ferenc nem titkolta, több jelölttel is tárgyalt, s végül két évre Supka Attilát választotta, aki eredményes, tapasztalt edzőnek számít, valamint reményei szerint a szakmát és a kommunikációt is előre tudja majd lendíteni.

Jól tart titkot…

Megállapodtam a ZTE vezetőivel, hogy nem szivároghat ki semmi a tárgyalásokról – mondta Supka Attila.

– Természetesen nem csütörtökön találkoztunk először, ám egy megállapodás ritkán jön létre egyik pillanatról a másikra.

Nem volt sokáig munka nélkül, hiszen a huszonnyolcadik fordulóban még a Honvéddal meccselt a Vasassal… Nem tervezett hosszabb pihenőt?

Ennyi idő elegendő volt arra, hogy regenerálódjak. Ez így van rendjén, jó az, amikor nincs sok idő a múlton meditálni.

A ZTE-t az első nyolc közé kell vezetnie a bajnokságban. Az elmúlt évek, főleg a DVSC élén elért sikerei után elégedett lenne, ha a ZTE jövőre hetedikként zárna?

A mezőny első felében kell zárnunk, és a lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk. A cél nem lehet más, mint az, hogy a ZTE stílusos futballjára vevő legyen a közönség.

Mennyire ismeri az egerszegi játékoskeretet?

Amennyire egy edzőnek képben kell lennie az ellenfeleket illetően. Az biztos, hogy lesznek változások az állományban, arról azonban még korai beszélni, hogy ki távozhat és ki érkezhet.

Belegondolt már abba, milyen lesz a Bozsik-stadionba ellenfélként viszszatérni?

Kétségtelenül érdekes helyzet lesz, de ez még odébb van. Június huszonharmadikán kezdődik a felkészülés, addig még rengeteg teendő van Zalaegerszegen, aztán pedig kezdődik a közös munka.

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária továbbra is az élen az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
7 perce

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
29 perce

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Udvardy Panna negyeddöntős Rabatban

Tenisz
44 perce

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
54 perce

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik