Szvetlana Gridnyeva az FTC-ben

B. CS., S. J.B. CS., S. J.
2008.06.10. 23:32
Címkék

Az új csapatot kereső játékosok többsége június közepéig már megkötötte szerződését, illetve a keretüket frissítő klubok zöme is befejezte a tárgyalásokat jelöltjeivel. Kivételek persze akadnak mind a férfiaknál, mind a nőknél (csak híresztelések terjednek a Veszprém horvát és szerb kiszemeltjeiről, a széthullóban levő Békés jövőjéről, az éppen csak bent maradó Vasas sorsáról vagy a Fehérép és a DVSC új keretének építéséről).

A női NB I-ben bronzérmet nyerő (tavaly bajnoki címet szerző) Budapest Bank-FTC szintén átalakul ezekben a napokban. Néhány válogatott klasszisa (Kovacsicz Mónika, Pastrovics Melinda, Lucia Uhraková) már bejelentette távozását, Elek Gábor, a Zsiga Gyulát váltó új edző főleg a klub saját ifikeretéből szeretne meríteni. A frissen kinevezett tréner ugyanakkor bejelentette: Pastrovics utódja a kieső Goldberger kapusa, az orosz Szvetlana Gridnyeva lesz, aki egyik alapjátékosa lehet a megújuló Fradinak.

„A zöld-fehérek azután kerestek meg, hogy kiderült, Pastrovics Melinda, aki az olimpiára készülő bő keret tagja volt, Debrecenbe igazolt – mondta a már nyári szabadságát töltő Gridnyeva, aki a Győrben és a Dunaferrben is megforduló magyar válogatott kapus, Sirina Irina húga. – Sajnos a Goli kiesett az első osztályból, én pedig mindenképp az NB I-ben szeretnék játszani. Úgy gondolom, a Ferencváros nagyon híres és nagyon jó csapat, ezért örömmel fogadtam el az ajánlatot.”

Az alapozást július 7-én kezdi a Fradi. A csapat hírnevének és tekintélyének megőrzésén fáradozó vezetők nagy feladata, hogy addig még egy kapust találjanak, mert információnk szerint Haris Katalin sem hoszszabbította meg lejáró szerződését, ő a pozsonyi SKP-ban folytatja.

Legfrissebb hírek

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
13 perce

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
18 perce

Lukács Dániel: Majdnem feladtam…

Labdarúgó NB I
33 perce

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
1 órája

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
1 órája

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
1 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Remek előadást tartottak a Tkachuk testvérek a gólcsúcsot hozó különleges NHL-játéknapon

Amerikai sportok
1 órája