Felkészülés Meseországban

Az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, no, ott lakik a cseh válogatott. Konkrétabban: az Innsbruck melletti háromezres településen, a gyönyörű Seefeldben. A helyiek végtelen türelmét még az sem kezdi ki, amikor egy ódon busz egyesben pöfögve, fél Tirollal a nyomában igyekszik feljutni a több kilométeren keresztül kanyargó, húszszázalékos emelkedőn, holott ebben az ütemben fennáll a veszélye annak, hogy a célhoz érve sífelszerelésre kell cserélni a nyári strandpapucsokat.

A közeli ötcsillagos szállóban letáborozó cseh válogatott (egy kétágyas szoba egy éjszakára 262 euró) nyugalmát semmi sem veszélyeztetheti, és ha a svájciak elleni 1–0-t továbbjutás követi, Karel Brückner csapata szinte úgy érezheti, hogy a csúcsra jutott. Az ősz mestert nem is merte kritizálni egyetlen újságíró sem, pedig legalább száz cseh kolléga várta az edzésre érkező csapatot a seefeldi műfüvön. Műfüvön, hittük legalábbis három méterre a pályától, de egészen közel lépve kiderült, hogy a csodaszép talaj bizony igazi, és emberi gondoskodás eredménye.

Fájdalom, az edzés hamar véget ért – legalábbis számunkra, mert tizenöt perc múlva kitessékelték az újságírókat. A cseh fotósok a környező dombokra felkapaszkodva dolgoztak (ötletességben azért a lengyel tévések a menők, ők néhány napja helikoptert bérelve kémkedtek az osztrákok zárt kapus edzésén…), egy operatőr azonban nehezen viselte a túlbuzgó biztonságiak szigorát, és kisebb dulakodás alakult ki. A sárga mellényesek befelé húzták, hogy átadják a rendőröknek, társai meg kifelé, és ha fejjel lefelé is, de sikerült megtennie a kerítésen át a biztonságba vezető rövid utat.

A madarak csicseregtek, feltűnt két négylovas hintó, az újságírók anyáztak – a mesebeli Seefeld néhány pillanatra kész állatkertté változott, bár a kurta farkú malacot sehol sem találtuk.