Aranylábúak az MTK-sok

2008.06.10. 23:32
Címkék
A hagyományoknak megfelelően lapunk ezúttal is rangsorolta a 2007–2008-as bajnokságban szerephez jutó labdarúgókat: a listára azok kerülhettek, akik legalább tizenöt találkozón osztályozható teljesítményt nyújtottak. Az első oszlopban (a kapusokat kivéve) a játékosok abszolút helyezése, a nevek után pedig az osztályzatok átlaga, majd az értékelhető mérkőzések száma olvasható. Vastag betűvel a válogatottban már szerepelt játékosokat jelöltük.

Ha valaki figyelemmel kísérte a június 2-án befejeződő bajnokság eseményeit, annak nem jelent meglepetést: a posztonkénti rangsorban javarészt olyan futballisták végeztek az élen, akiknek csapata a mezőny első felében zárta a versengést. Ahogy az dukál, a legtöbb labdarúgó a bajnok MTK Budapestet képviseli (4), az ezüstérmes Debrecennek és a bronzérmes ETO-nak pedig éppúgy egy-egy játékosa lett posztelső, mint az ötödik Fehérvárnak és a hetedik Zalaegerszegnek. Kevesen számítottak arra, hogy a tizenegyedikként záró Paksból ketten is maguk mögé utasítják a riválisokat, Tököli Attila és Kiss Tamás bizonyította: olyan együttesből is ki lehet tűnni, amely nem tagja a közvetlen élmezőnynek.

Ami a kapusokat illeti, a fehérvári Sebők Zsoltnak nem kis szerepe volt csapata tavaszi remeklésében (az FC Fehérvár a bajnokság második felét tekintve másodikként zárt), de Filip Lazareanu (Nyíregyháza), Balajcza Szabolcs (Újpest) és Végh Zoltán (MTK) is jelentősebb formahanyatlás nélkül tette a dolgát. A négyvédős rendszerben az aranyérmes MTK-t hárman képviselik az év csapatában (Mladen Lambulics, Pintér Ádám és Pollák Zoltán), ami magyarázattal szolgál arra, miért a kék-fehér gárda kapta a legkevesebb gólt (23) a bajnokság során. Említsük meg a jobb oldalt kisajátító Nikolov Balázs nevét is: a harmincesztendős bekk bizonyította, érdemes volt őt Norvégiából hazacsábítani. A középpályások közül Kiss Tamás egyik meghatározó egyénisége a Paksnak, a húszéves Szabó Ádám az agárdi Sándor Károly Akadémia ékköve, Kanta József (MTK) immár négy éve a mezőny egyik legjobb irányítója, Czvitkovics Péter pedig tavasszal szinte a hátán vitte a Lokit. A csatárok közül Tököli Attila (Paks) és Waltner Róbert (ZTE) egyaránt megmutatta, nem az számít, ki mikor született. Előbbi a feledhető őszi idényt követően tavasszal tizenegyszer talált a hálóba, és végig válogatott formában teljesített, utóbbi pedig annak ellenére gólkirályként zárt (18 találattal), valamint lett az osztályzatok alapján az év játékosa, hogy ősszel csak nyolc meccsen lépett pályára.

No igen, a jelek szerint harmincon túl is vannak futballistáink...

Legfrissebb hírek

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
17 perce

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
25 perce

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
36 perce

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
59 perce

Az év női kosárlabdázója is távozik Diósgyőrből

Kosárlabda
1 órája

Tenisz: Udvardy Panna elődöntős Rabatban

Tenisz
1 órája

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik