
Fotó: Reuters
A KÉPRE KATTINTVA MEGNÉZHETI A MECCSRŐL KÉSZÍTETT GALÉRIÁNKAT

Fotó: Reuters
A KÉPRE KATTINTVA MEGNÉZHETI A MECCSRŐL KÉSZÍTETT GALÉRIÁNKAT
Victor Piturca, Románia szövetségi kapitánya a franciák elleni döntetlen után elmondta, úgy gondolja, hogy ellenfelük már nem olyan jó csapat, mint korábban volt.
„Természetesen mind a három pontot meg akartuk szerezni. Talán Franciaország már nincs azon a szinten, mint korábban volt. Igazságos eredmény született” – jelentette ki Piturca.
A román mester szerint még mindkét csapatnak van esélye a továbbjutásra.
„A győzelem megszerzése volt a célunk, de a végén igazságos eredmény volt a pontosztozkodás. Mindkét csapat jó helyen van ahhoz, hogy kiharcolja a továbbjutást” – tette hozzá a mester.
Nem meglepő, hogy Raymond Domenech, a franciák szövetségi kapitánya már nem volt ilyen derűlátó, hiszen a legtöbben Franciaország győzelmét várták.
„Tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz csoport, és tisztában voltunk vele, hogy Románia senkinek sem fogja könnyen megadni magát” – mondta Domenech.
„Idegesek voltunk, és nem tudtuk teljes mértékben a saját játékunkat játszani. Ez gyakran megesik az első mérkőzésen. Ezután már mindegyik mérkőzésünk ki-ki meccs lesz” – tette hozzá a kapitány.
„Még két találkozót játszunk a csoportban, és hat pontot kellene begyűjtenünk. Nem vagyok pesszimista, de optimista sem a folytatást illetően” – jelentette ki.
EURO 2008, C-CSOPORT
| Helyszín: Zürich, Letzigrund |
| Nézőszám: 30 000 |
| Játékvezető: Manuel Mejuto Gonzalez |
| Asszisztensek: Juan Carlos Yuste Jiménez, Jesús Calvo Guadamuro – spanyolok |
A KEZDŐCSAPATOK | A KEZDŐCSAPATOK |
| ROMÁNIA | FRANCIAORSZÁG |
| Bogdan Lobont | Grégory Coupet |
| Cosmin Contra | Willy Sagnol |
| Dorin Goian | William Gallas |
| Gabriel Tamas | Lilian Thuram |
| Razvan Rat | Eric Abidal |
| Razvan Cocis | Franck Ribéry |
| Mirel Radoi | Claude Makelele |
| Cristian Chivu | Jérémy Toulalan |
| Banel Nicolita | Florent Malouda |
| Adrian Mutu | Karim Benzema |
| Daniel Niculae | Nicolas Anelka |
| Szövetségi kapitány: | Szövetségi kapitány: |
| Victor Piturca | Raymond Domenech |
| Cserék: Razvan Cocis h. Paul Codrea (63.), Mirel Radoi h. Nicolae Dica (93.), Adrian Mutu h. Marius Niculae (79.), Nicolas Anelka h. Bafétimbi Gomis (72.), Karim Benzema h. Samir Nasri (78.) |
| Sárga lap: Daniel Niculae (27.), Cosmin Contra (40.), Dorin Goian (43.), Willy Sagnol (51.) |