Szerencséből kell kicsit több

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2008.04.23. 00:49
Címkék

Nincs könnyű helyzetben Supka Attila, a Bp. Honvéd vezetőedzője: ül a kispadon, nézi, ahogy játékosai kidolgozzák a helyzeteket, majd sorra kihagyják őket.

Ez történt a hétfői, Zalaegerszeg elleni bajnokin is. A Honvédnak az első félidőben több góllal kellett volna vezetnie, Hercegfalvi Zoltán és Abass viszont rosszul döntött, így odalett az előny, s végül a ZTE győzött 2–1-re.

George F. Hemingway, a kispesti futballklub tulajdonosa csalódottan állt fel az egerszegi stadion VIP-páholyában, ám a gyengébb tavaszi szereplés ellenére sem kapkod: Supka Attila tovább élvezi a bizalmát.

„Rendkívül csalódott voltam, hogy nem nyertünk, hiszen az első félidőben remekül játszott a csapat, a Zalaegerszegnek ekkor nem sok köze volt a mérkőzéshez – értékelt a találkozó másnapján George F. Hemingway. – Pascal Borel kapushibája aztán kizökkentette a csapatot a meccs ritmusából, aminek balszerencsés vereség lett a vége. Az együttes viszont ismét bizonyította, hogy kezd magára találni, az akarattal nem volt gond, csak szerencséből kellene több.”

A Honvéd a tavaszi kilenc fordulóban mindössze ötször talált az ellenfelek kapujába, Supka Attila iránt mégis töretlen a bizalom.

„Miért ne bíznék az edzőnkben? – kérdezett vissza George F. Hemingway. – Célunk a nemzetközi kupaindulás kiharcolása, ami egyáltalán nem lehetetlen, hiszen ott vagyunk a Magyar Kupa döntőjében. Ezután talán mondanom sem kell, a játékosok és a vezetőedző munkáját majd az idény végén értékeljük.”

A Honvéd tulajdonosa elárulta, már most tudják, hol kell megerősíteni a csapatot, ám azt, hogy a következő szezon kispesti keretéről Supka Attila vagy valaki más dönt-e, leghamarabb az idény végén tudjuk meg.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
5 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította a meg a brit meglepetésembert

Tenisz
8 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
9 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
20 perce

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
28 perce

NB II: Soroksár SC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
31 perce

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
55 perce

Győzelemmel mutatkozott be a Szeged kispadján Tóth Balázs

Labdarúgó NB II
1 órája