Amióta világ a világ, de leg alábbis amióta Domino a korábban Honvéd-Spartacus, még korábban Bp. Spartacus néven szereplő Tüzér, illetve Kőér utcai együttes, azóta (2001-től) rendre szereplője a bajnoki döntőnek, sőt a tavalyit leszámítva meg is nyerte valamennyit. Az egy évvel ezelőtti, Vasas elleni bukás után tovább folytatódott a visszaesés: ebben az idényben, az 1999– 2000-es bajnoksághoz hasonlóan, újra csak a bronzért küzdhet a Honvéd.
A kispadon az első számú szaktekintély immár Tóth Imre, aki rendkívüli nyugalommal követte a vízben zajló eseményeket. Két okból is tehette: egyrészt a rendelkezésére álló tíz napban nemhogy csodát, tulajdonképpen semmit sem tehet, másrészt a klubvezetőség szerint az utóbbi időszakban szétesett csapat benyomását keltő Honvéd biztosan vezetett a Szeged ellen. Komlósi Péter bombájával még 1–1 volt az állás, onnantól azonban a vendégek csak a hazaiak hátát nézhették. Többször a szó szoros értelmében is, mivel a második negyedben például Molnár Tamás és Szivós Márton is megúszásból szerzett gólt.
A csütörtökön elküldött Domino-tréner, Kovács István a lelátó egyik sarkába húzódva tekintette meg a mérkőzést, így ő is fültanúja lehetett a Honvéddrukkerek gólörömének, annak, hogy a volt edző nevét skandálta a hazai tábor. A térfélcsere után már ennyi említésre méltó eseményt sem jegyezhettünk fel, a csapatok szépen elvízilabdázgattak, miközben a Honvéd tartotta háromgólos, megnyugtató előnyét. Nem kellett lerágnunk a körmünket.
A negyedik negyedben aztán majdnem borult minden, mivel a Szeged kevesebb mint két perc alatt három gólt szerzett, ám válaszul a Honvéd alig több mint két perc alatt négyet lőtt – pontot téve ezzel a találkozóra. Maradjunk annyiban: láttunk már izgalmasabb (bronz)meccset.
