Felkészülhet Christian!
Az az ember, aki kedd este, az Arsenal ellen, a BL-nyolcaddöntőben még mindig csapata egyik legjobbja volt, aki a szélről is nagyszerűen vezérelte a védelmet, aki erőt és tartást adott a többieknek, aki a meccs hajrájában, még 0–0-nál egy kiharcolt szögletnek is úgy tudott örülni, mintha tizenegyeshez jutott volna csapata, soha többé nem lép pályára nemzetközi kupában.
Több mint 150 európai kupameccsel, a Milan színeiben lejátszott több mint 850 tétmérkőzéssel, összesen pedig több mint 1000 találkozóval a háta mögött Paolo Maldini hamarosan szögre akasztja a stoplist, és megpihen. Megpihen az a futballista, aki élete első BEK-döntőjét (bizony, bizony, akkor még Bajnokcsapatok Európa-kupájának hívták a sorozatot, és tényleg csak bajnokok indultak benne) csaknem 20 évvel ezelőtt, 1989-ben játszotta le. Akkori csapattársai közül az egyik (Ancelotti) ma a Milan edzője, a másik (Rijkaard) a Barcelonáé, a harmadik (Van Basten) a holland, a negyedik (Donadoni) az olasz válogatottat irányítja. Talán ebből a felsorolásból is látszik, hogy micsoda játékosok alkották azt a gárdát, az 1986-ban kezdődő Berlusconikorszak első nagy Milanját, amely egy bajnoki címmel, valamint két-két BEK-, európai Szuperkupa- és Világkupagyőzelemmel gazdagította a klub trófeatermét. Maldini ugyanúgy alapembere volt a Sacchi-féle Milannak, mint a következőnek, amely Fabio Capello vezetésével négy bajnoki címet nyert öt év alatt, amely 58 meccsel elképesztő veretlenségi sorozatot állított fel a Serie Aban, s amely az 1994-es BL-fináléban 4–0-ra tönkreverte a Barcelonát.
Aztán következett néhány szürkébb esztendő, a szinte véletlenül megnyert ’99-es scudetto, majd Carlo Ancelotti 2001-es érkezésével beköszöntött az újabb aranykorszak. Közben persze a régi gárda tagjai fokozatosan morzsolódtak le, koptak ki a keretből, sőt már a helyükre érkezők helyére is új játékosok jöttek, Maldinit pedig néhányadmagával (Costacurtával, Albertinivel) elkezdték „szenátornak” becézni. Aztán Deme átigazolt, Billy 2007 nyarán visszavonult, így Paolo egyedül maradt meg hírmondónak a korábbi nagyszerű csapatokból.
Ami persze nem jelenti azt, hogy egy pillanatig is egyedül érezte volna magát, hiszen a Milan olyan, mint egy nagy család: a visszavonuló játékosok zöme most is a klubnál v a n . Tassotti és Costacurta ma Ancelotti másodedzői, Filippo Galli, Evani és Baresi különböző utánpótláscsapatokat edz, utóbbi rövid ideig alelnök is volt.
Talán éppen ez a családias hangulat (amely persze elképesztően profi szervezéssel társul) különbözteti meg a Milant legjobban a világ bármelyik másik klubjától.
Gondoljunk csak bele: Paolo Maldini Cesare Maldininek a fia, aki a hatvanas években a Milan nagyszerű középhátvédje, csapatkapitánya volt, aki 1963-ban első olaszként emelhette magasba a BEK-trófeát. Paolo első edzője a Milannál Nils Liedholm volt, aki az ötvenes-hatvanas években csatárként, majd fedezetként szolgálta a Milant, míg későbbi trénerei közül nemcsak Ancelotti, hanem Capello is futballozott a Milanban. (Arról nem beszélve, hogy valahányszor felvetődik Ancelotti távozásának kérdése, az olasz sajtó csaknem mindig ugyanazt a négy nevet említi lehetséges utódként: Van Bastenét, Rijkaardét, Donadoniét és Tassottiét.)
S hogy ki veszi majd át Maldini örökét a mostani csapaton belül? A csapatkapitányi karszalagra hárman esélyesek: ha a piros-feketében lejátszott tétmeccsek száma dönt, akkor Massimo Ambrosini a befutó, ha a szurkolókat kérdezik, ők Gennaro Gattusóra szavaznak, a klub vezetősége pedig a legszívesebben Kakának adná a becses tisztet, hogy ezzel is szorosabbra fűzze a kapcsolatot a más csapatok által folyamatosan körbeudvarolt brazil sztárral.
Ha pedig előbbre tekintünk, akkor sem kell aggódni. A milanellói utánpótlásbázis egyik csapatában, az úgynevezett Esordienti B 1996-os korosztályban van egy nagyszerű védő, aki ugyan még csak 12 éves, de a szakemberek nagy jövőt jósolnak neki. Úgy hívják, hogy Christian Maldini, és sokak szerint nagyapja, Cesare vagányságából és édesapja, Paolo fegyelmezettségéből egyaránt jutott neki…
