Hullámvölgyben a Phoenix Suns

Vágólapra másolva!
2008.03.03. 23:53
Címkék

Bajnoki címet reméltek Phoenixben Shaquille O'Neal megszerzésétől, de ahogy mostanában megy a Sunsnak, még az is lehet, hogy az arizonai gárda lemarad a rájátszásról. Amióta a Miamiból szerződtetett Shaq a csapatban van, a Phoenix nem találja játékát, hat meccsből négyet elveszített, és már csak a hatodik helyen áll a rendkívül szoros Nyugati főcsoportban.

A Suns legutóbb a Philadelphiától kapott ki (114–119), méghozzá hazai pályán. Ebben az idényben először fordult elő, hogy egymás után két otthoni találkozóját elbukta Mike D’Antoni együttese. A mester elismeri, hogy gödörbe került csapata, de nem ért egyet azokkal a kritikusokkal, akik szerint a Suns játéka O’Neal miatt lelassult.

„A botlatozás enyhe kifejezés játékunkra – mondta D’Antoni. – Ám ennek semmi köze Shaqhez. Inkább arról van szó, hogy a csapat kiengedett, mostanában hiányzik a szív a játékból.”

O'Neal szerint is a hozzáállással van baj, a center szerint elsősorban védekezésben hiányzik az összpontosítás. „Oda kell állni az ellenfél legjobbja mellé, aztán ha kikapcsoljuk, nincs mitől tartanunk. Az én játékom illik a Sunséhoz, nem rajtam mennek el a támadások, jó, ha négy-öt kosárra dobással próbálkozom meccsenként” – mondta O'Neal.

Steve Nash, a csapat irányítója úgy véli, meg kell találni az egyensúlyt: fokozni kell a tempót, ugyanakkor nem válhat túl görcsössé a játék.

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
26 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
28 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
31 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik