Dortmund után BKV Előre

Vágólapra másolva!
2008.03.03. 23:53
Címkék

Izgult, amikor a szünet ben Csank János szólt önnek, hogy melegítsen, mert a második félidőben pályára lép?Izgult, amikor a szünet ben Csank János szólt önnek, hogy melegítsen, mert a második félidőben pályára lép?

Nem ma kezdtem el futballozni, úgyhogy nem éreztem többet az ilyenkor megszokott versenydrukknál – felelte a Ferencvárosba 11 év után visszatérő 49-szeres válogatott középpályás – Sokkal nagyobb probléma volt, hogy miután beálltam, gyorsan kaptunk két gólt, így nagyon nehézzé tettük magunknak a mérkőzést. Persze amikor a BKV három egyre vezetett, akkor is éreztem annyi erőt a csapatban, hogy legalább a döntetlent kiharcoljuk, és lám, végül győztünk.

Ha már az erőt említette. Hogyan bírta a lába a terhelést?

Régóta nem érzek fájdalmat. Ezen a mérkőzésen sem volt másként, bár nagyon nehéz volt a mély talajon pontosan futballozni. Erőnléttel is bírtam, néhány becsúszásos szereléssel is próbálkoztam, vagyis kifejezetten élveztem a játékot, hiszen korábbi sérülésem miatt legutóbb két és fél évvel ezelőtt a Mönchengladbach játékosaként a Dortmund ellen futballoztam tétmérkőzésen. Valójában csak szellemileg fáradtam el, de azért még többet kell edzenem, hogy kilencven percen keresztül bírjam az iramot.

Kissé feszültnek tűnt, kapott is egy sárga lapot, mert reklamált. Nem félt, hogy a bíró esetleg ki is állítja?

Dehogy, annyira csúnyát azért nem mondtam, sőt már arra sem emlékszem, hogy mivel bánthattam meg, amiért kiérdemeltem a sárga lapot. Annyi azért dereng, hogy úgy éreztem, nem kaptunk meg egy jogos szabadrúgást, ezért emeltem fel a hangom.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
3 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
4 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
30 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
32 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
35 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik