Beleszagoltak a magaslati levegőbe

Vágólapra másolva!
2008.03.03. 23:53
Címkék

Gyorsan túltette magát az Ajaxtól kapott 3–2-es pofonon a NAC Breda, és a Sparta elleni 3–0-s győzelemmel az idény során először felkapaszkodott a dobogóra. A NAC első gólját Fehér Csaba szerezte, aki szeptember elseje óta először talált a kapuba.

Egy hetet csúsztak a dobogóra kerüléssel. Így is tetszik a magaslati levegőn?

Nagyon. Beleszagolunk, meg körülnézünk, milyen a dobogóról a mezőny. Az Ajax elleni vereség után kötelező volt a győzelem. Jelzésértékű, ahogyan talpra álltunk.

Kellett hozzá egy Fehér-gól is.

Tetszett is. Lurling elment a bal oldalon, én meg érkeztem, és kilenc-tíz méterről, becsúszva a kapuba lőttem.

Reális a mostani harmadik helyük?

Ha az idény zárásakor is itt állunk, akkor feltétlenül. De a mostani pozíciónkból hiba lenne hosszabb távú következtetéseket levonni. Szoros az élmezőny, ráadásul a Twente és a Heerenveen is felzárkózhat még. Az biztos, hogy a célunkat elértük, tizenkettediknél rosszabbak már nem lehetünk.

Akkor most már nincs temetői hangulat Bredában.

Szerintem az Ajax elleni kudarc után sem volt. Addig is maximálisan elégedett volt velünk mindenki, azóta meg nyertünk két meccset. Szerdán bejutottunk a kupa elődöntőjébe, aztán a sorsolás már mindenről elterelte a figyelmet.

Mit szóltak a Feyenoordhoz?

Ezt vártuk. Itt, Bredában mindenki megszokta, hogy a sorsolásnál nem áll a csapat mellé a szerencse. Minden szezonban kapunk legalább egy, de inkább több nagycsapatot. Az idén az Ajaxot már kipipáltuk, most jöhet a Feyenoord. Nem lesz könnyű, de nem vagyunk esélytelenek.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
3 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
4 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
30 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
32 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
35 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik