Herceg közelít a királyhoz

2008.01.22. 01:34
Címkék
Roger Federer láthatóan kiheverte a Janko Tipszarevics elleni ötszettes ütközetet, és hétfőn könnyedén masírozott be a negyeddöntőbe. Egy másik szerb, a szintén a legjobb nyolc közé jutó Novak Djokovics azonban már leselkedik rá, bár a csúcstalálkozóhoz még nyerniük kell egy-egy meccset.

Roger Federer rajongói megnyu godhatnak. A világelső ugyan szombaton csak vért izzadva győzte le a döntő szettben 10:8ra a szerb Janko Tipszarevicset, de a 13. kiemelt cseh Tomás Berdych ellen már ismét a régi arcát mutatta. Csak egyetlen jellemző adat: a 6:4, 7:6, 6:3-as győzelem alkalmával mindössze 17 önhibát követett el – úgy negyedannyit, mint az előző találkozóján.

Berdychnek igazán csak a második játszmában volt esélye megszorongatni ellenfelét: ott legalább egyszer sikerült elvennie a svájci adogatását. A rövidítésben pedig 5:2-re is vezetett, de két szettlabdát is elpocsékolt egy rossz ejtés és egy még roszszabb tenyeres után. Federer pedig köszönte a lehetőséget, fordított, és már nem is engedte ki a kezéből a meccset.

A világelső ellenfele a legjobb négy közé jutásért a 12. kiemelt amerikai James Blake lesz, aki a horvát tinédzsert, a sokat hibázó Marin Cilicet győzte le három szettben.

Egy ággal lejjebb az 5. kiemelt David Ferrer nyerte meg a spanyol házirangadót a 22. Juan Carlos Ferrero ellen, miután ő bírta jobban az alapvonal-háborút. Ferrerre Novak Djokovics vár a legjobb nyolc között, a hercegi jelzót kiérdemló szerb elsőre simának látszó, valójában azonban izgalmas mérkőzésen győzte le a korábbi világelsőt, Lleyton Hewittot.

Az ausztrál, aki két nappal korábban hajnali fél ötig birkózott a ciprusi Markosz Bagdatisszal, és ennek megfelelően azért nem volt tökéletes erőállapotban, igencsak megnehezítette az első három fordulón fél gőzzel is kényelmesen „átcsordogáló” Djokovics dolgát. Pedig a meccs elején úgy tűnt, a szerb simán legyőzi a Rod Laver Arena kedvencét. (Bár azt érdemes megjegyezni, hogy hiába voltak többen az ausztrál drukkerek, nagy hangpárbajt kellett vívniuk a szerb szurkolókkal.) Djokovics erősen kezdett, 2:1-es vezetés után négy bréklabdája is volt, de az addig kissé tétova Hewitt nemcsak az adogatásait „rendezte” szemvillanás alatt, hanem ráérzett a szerb stílusára is. A világranglista 3. helyezettje ugyanis bőszen küldözgette jobbra-balra a pálya két sarka között ellenfelét, ám míg a korábbi fordulókban ellenfelei előbb-utóbb feladták a harcot a labdamenetekért, vagy rontottak, az ausztrál minden labdát befutott, és parádés elütésekkel lepte meg Djokovicsot. Hewitt 4:2-es vezetésnél még két bréklabdához jutott, de nem tudta kihasználni őket, amitől kissé elbizonytalanodott, míg ellenfele magára talált. Djokovics fordított, 6:5 után pedig az ausztrál a meccs legsiralmasabb adogatójátékát produkálta, így elbukta az első szettet.

A másodikra úgy tűnt, magára talál a hazai kedvenc, de a hamar megszerzett brékelőnyt ugyanazzal a lendülettel el is bukta. Ráadásul elvesztette első adogatásainak ritmusát, így Djokovics ismét megbrékelte, majd – immár egyre magabiztosabb játékkal – 6:3-mal le is zárta a játszmát.

A harmadik felvonásra el is fáradt az ausztrál, ellenfele pedig végre nyeregben érezhette magát, és javuló tenisszel 6:3-ra megnyerte az utolsó szettet is, ezzel újabb lépést tett a Roger Federer elleni elődöntő felé. Az nem akármilyen mérkőzés lesz – már ha összejön. Ehhez azonban még Blake-nek és Ferrernek is lesz egy-két szava.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
10 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
17 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
32 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
58 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája