Nem szeretnének rontani

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2008.01.16. 00:20
Címkék

A visszavágást és a harmadik hely megtartását célozza meg az MKB-Euroleasing Sopron együttese, amely szerda este a lett TTT Rigát fogadja az A-csoport 9. játéknapján. Székely Norbert csapata optimistán várja a találkozót, hiszen az előző fordulóban a 2007–2008-as sorozatban megszerezte első idegenbeli győzelmét a Napoli ellen, amellyel gyakorlatilag biztossá tette a továbbjutását. A nyolcaddöntőben nem játszhatja otthon az esetleges ki-ki mérkőzést, a két nyert meccsig tartó párharc (esetleges) harmadik összecsapását, ám a vezetőedző szerint nem is ez a lényeg, inkább az, hogy a magyar bajnok elkerüli az orosz Jekatyerinburgot, amely az elmúlt években rendre borsot tört az orra alá. A Riga együttese egyébként igazi klasszissal erősödött az első mérkőzés óta – november végén a lettek 77–66ra győztek –, mivel a portugál Ticha Penicheiro – aki a Sacramento Monarchs tagjaként 2005-ben a WNBA-ben bajnoki aranyérmet nyert – is csatlakozott a rigaiakhoz. Székely Norbert tisztában van a lettek erősségeivel, ám így is meglepetésre és győzelemre készül csapatával.

„Az előjelek kifejezetten roszszak – kezdett bele az esélylatolgatásba a Sopron vezetőedzője. – Sajnos Jelena Milovanovics és Kocsis Boglárka játéka is kérdéses. A szerbnek a háta fáj, Boginak pedig a térdével vannak gondjai. És ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy a Riga kerete egy sztárral is bővült, nem túl rózsás az összkép. Ennek ellenére meglepetésre készülünk, védekezésben és támadásban is megpróbálunk valami újjal szolgálni a letteknek az első összecsapáshoz képest. Tulajdonképpen javítani már nem tudunk a helyezésünkön, rontani pedig nyilvánvalóan nem szeretnénk. A lényeg, hogy a Jekatyerinburgot elkerüljük, ami jelen állás szerint sikerül.”

A soproniaknál kulcsfontosságú lehet, hogy az utóbbi hetekben bombaformában kosarazó Albena Branzova át tudja-e menteni remeklését a lettek elleni találkozóra is. A 36 éves bolgár center a Napoli elleni győzelem során szenzációsan játszott, 26 pontjával és mezőnybeli fantasztikus mutatójával – 14 rádobásából 11 hibátlan volt – óriási szerepet vállalt együttese első idegenbeli sikeréből.

„Branzova az egyik legfontosabb játékosunk, az ő teljesítménye mindig alapvetően befolyásolja a csapat eredményességét. Az elmúlt hetekben bizonyította, hogy remek kosárlabdázó, bízom benne, hogy jelenlegi kiváló formája a szezon végéig kitart” – tette hozzá Székely Norbert.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
17 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
29 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
58 perce

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
59 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
1 órája