„Négy év múlva rólunk beszél Európa”

2008.01.13. 00:14
Címkék

Talán ő ismeri legjobban a magyar válogatott ifjú tagjait. Néhányukat éveken át edzette, sokukkal pedig ellenfélként találkozott a különböző korosztályos bajnoki meccseken. A 45 esztendős Teodoru Vaszilisz az MTK engedélyével dolgozott Várhidi Péter mellett a nemzeti csapat pályaedzőjéként.

Mit vár az elnökségi üléstől?

Azt, hogy felnőtt emberek felelősségteljes döntést hoznak, amely a legjobban szolgálja a magyar labdarúgás jövőjét – mondta Teodoru Vaszilisz.

Nyilván arra számít, hogy hagyják tovább dolgozni Várhidi Pétert, s így ön is folytathatná a munkát.

Természetesen. Elindultunk valamerre, leraktuk a jövő magyar válogatottjának alapját, s végrehajtottuk az elnökség által meghatározott koncepciót. Jó lenne, ha folytathatnánk a munkát.

Kétségtelen, önnél jobban kevesen ismerik a válogatott keret tagjait.

Juhász Rolanddal, Balogh Bélával, Fülöp Mártonnal, Filkor Attilával együtt dolgozhattam. De Tőzsér Dánielt, Dzsudzsák Balázst, Vass Ádámot is rendszeresen láttam, hiszen az MTK korosztályos csapataival ellenük mérkőztünk. Törődni kell ezekkel a srácokkal, és állítom, négy év múlva rólunk beszél Európa.

Az Európa-bajnoki selejtezőcsoport hatodik helyének tükrében nem túl optimista jóslat ez?

Nem. Ezek a fiúk már nem nyavalyognak, sírnak, sajnáltatják magukat a vereségek után, hanem azonnal újra képesek harcolni a sikerért. Állítom, most győzelemre született válogatottunk van, ha ezt a csapatot megnézi majd négy év múlva, rengeteg öröme lesz benne. Legtöbben még mindig csak a húszas éveik derekán lesznek, hatalmas rutinnal és megannyi felejthetetlen csatával a hátuk mögött. Ezeknek a fiúknak a tehetsége, mentalitása és profizmusa is most kezd beérni.

Legfrissebb hírek

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
4 perce

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
26 perce

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
54 perce

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
57 perce

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
1 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája