Megint váltott a csavargó

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2008.01.11. 23:19
Címkék

Tizenhárom éven belül kilencedik klubjánál folytatja pályafutását Nicolas Anelka, aki pénteken 15 millió fontért a Bolton Wandererstől a Chelsea-hez igazolt. A 28 éves francia csatár így ismét olyan együttesben futballozhat, amelynek tagjaként újabb trófeákat hódíthat el, és gazdagíthatja jelentős serleggyűjteményét. Az 1979. március 14-én Versailles-ban született, Le Sulk („A durcás”) becenevű Anelka óriási csavargónak számít, így aztán cseppet sem meglepő, hogy másfél idény után megint továbbállt. Tehetségére Párizsban figyeltek fel először, ahol 16 évesen bemutatkozhatott a patinás PSG felnőttcsapatában. A kibontakozásra azonban már a Csatornán túl, a szigetországban nyílt lehetősége, mivel az angol Arsenal éles szemű francia menedzsere, Arsene Wenger lecsapott a tinire, és félmillió fontért szerződtette. Londonban sikerült neki az áttörés, bekerült a kezdőcsapatba, 1997 és 1999 között 90 tétmeccsen 28 gólt szerzett, meghatározó játékosa lett az 1998-ban duplázó együttesnek.

Azonban rossz természete és sorozatos duzzogása miatt nem illeszkedett be a társaságba, s gyorsan továbbállt. A spanyol Real Madridnál sem lett a csapat közkedvelt tagja, ám így is a csúcsra jutott, 2000-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ezt követően klubszinten már nem volt képes maradandót alkotni, aminek oka főképp az, hogy sehol sem tudott megmelegedni, sorra váltogatta a klubjait. Legutóbbi állomáshelyén, Boltonban azonban újra nagyszerűen játszott, és termelte a gólokat. Talán azért, mert visszakerült a francia válogatottba, talán pedig azért, mert 2007-ben megnősült, és egyre ritkábban viselkedett becenevéhez méltóan. A mostani évadban 22 mérkőzésen 11 gólt ért el a Wanderersnél, így gyakorlatilag „kiprovokálta” az élcsapatok érdeklődését.

„Ismét igazi sztáregyüttesben, ezzel együtt a Bajnokok Ligájában szeretnék futballozni” –

mondta a minap Anelka. A kívánság pénteken teljesült: a Chelsea 15 millió fontért négy és fél évre szerződtette, így már szombaton a Tottenham elleni hazai bajnokin bemutatkozhat. Ráadásul a francia a Boltonnal szerepelt ugyan az UEFA-kupában, de a BL-ben ebben a szezonban sehol sem játszott, így az Olympiakosz elleni nyolcaddöntőben pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
5 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
7 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
26 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
44 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
1 órája

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
2 órája