Anglia harcol a milánói sztárokkal (folytatás)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.21. 23:08
Címkék
Szenzációsnak ígérkező párharcot varázsolt elő a vakszerencse az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) pénteki sorsolásán, amelyen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását készítették el. Az érintett klubokon kívül valamennyi futballrajongó örült neki, hogy a címvédő Milan az Arsenallal, míg a 2005-ös győztes Liverpool az Internazionale együttesével csap össze a kétfrontos olasz–angol ütközetben.

voltunk már szerencsésebbek is.”

No igen, az éremnek van másik oldala is.

Történetesen a milánói sztárkluboké, amelyek megfeleltek a várakozásnak, megnyerték saját csoportjukat, többek között annak a reményében, hogy a második helyen végző, papíron gyengébb klubbal mérkőzhetnek meg a nyolc közé kerülésért. Ám a sorsolás szeszélye és irányítottsága miatt – ebben a fázisban sem két azonos országbeli, sem azonos csoportban végző két csapat nem kerülhetett össze – olyan ellenfeleket kaptak, amelyek a végső győzelemre is esélyesek. A Milannal találkozó Arsenal jelenleg Európa talán legjobb formában lévő és legszebben futballozó csapata, s ne feledjük, 2006-ban a fináléig jutott a legrangosabb sorozatban. A két együttes eddig mindössze egyszer találkozott egymással, 1994-ben az Európai Szuperkupa döntőjében, amikor a Milan összesítésben nyert, azonban ebből messzemenő következtetést nem lehet levonni a jövő évi csatákra vonatkozóan. Ami pedig a Liverpoolt illeti, a „vörösök” gyakori résztvevői a döntőnek, 2005-ben nyertek, 2007ben pedig kikaptak a Milantól, de amíg eljutottak a két fináléig, addig olyan, náluk esélyesebbnek és erősebbnek tartott gárdákat győztek le, mint az olasz Juventus, az angol Chelsea vagy a spanyol Barcelona.

Mindent összevetve biztosan leszögezhető: a semleges szurkolók

jól jártak, a négy nagycsapat viszont nagyon rosszul.

Igaz, márciusban kettő már biztosan áldja majd szerencséjét…

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
4 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
4 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik