Kényszerpályára került John Terry

2007.10.01. 00:09
Címkék
Rájár a rúd John Terryre. A Chelsea hátvédje egy éven belül harmadik súlyos sérülését szenvedte el, amikor szombaton eltört az arccsontja. A „Vasember” hathetes kihagyásra készülhet, amit nehéz lesz kibírnia.

John Terryt kemény fából faragták, ám úgy tűnik, a védőnek bele kell törődnie, hogy hetekig csak néző lehet. A játékost a Fulham elleni hazai bajnoki 3. percében a vendégek amerikai csatára, Clint Dempsey lekönyökölte. A védő a fájdalom ellenére végigjátszotta az első félidőt. A szünetben aztán a Chelsea orvosi stábja óvatosságból lecseréltette a védőt, akit azonnal el is küldtek röntgenre, noha John Terry folytatta volna…

Késő estére kiderült, az angolnak eltörött a jobb oldali arccsontja, s vasárnap már meg is operálták, egy fémlapocskát illesztettek a sérülés helyére, amelyet majd csak a csontok összeforrása után távolítanak el, nagyjából hat hét múlva.

S hogy addig mi lesz vele?

Elvileg már szerdán újra edzésbe állhat, de mérkőzésen nem szerepelhet. Így nagy a valószínűsége, hogy John Terry sem a bajnokikon, sem a következő két Bajnokok Ligája-mecscsen – Valenciában és a Schalke ellen hazai pályán – nem játszhat. Sőt előreláthatólag a válogatott hátralévő Európa-bajnoki selejtezőit is ki kell hagynia – az észtek, a horvátok és az oroszok elleni összecsapásokat.

Az angol válogatott csapatkapitánya december végén krónikus derékfájdalmait már nem bírta tovább, kés alá feküdt, de februárban újra a pályán volt. A Ligakupa-döntőben Abou Diaby, az Arsenal francia védője véletlenül, de iszonyatos erővel arcon rúgta. A hátvéd elvesztette eszméletét, lenyelte a nyelvét, ám az enyhe agyrázkódást kimutató röntgen és a lefújás után együtt ünnepelt csapattársaival. Az ő esetében már szinte jelentéktelen apróság, hogy a nyáron eltörte a kislábujját, ezért minden meccs és edzés előtt injekciót kap, hogy ne fájjon a sérült testrész…

A hihetetlenül elszánt játékos híveinek azonban maradt egy picinyke reménysugár, hiszen az egyik internetes újság szerint mégsem biztos, hogy pihennie kell John Terrynek: állítólag már azon ügyeskednek az orvosok, hogy speciális védőmaszkot készítsenek a bekknek, aki így már két hét múlva futballozhatna. Rajta biztosan nem múlik…

Legfrissebb hírek

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
10 perce

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
25 perce

Hamiltonra és Verstappenre is büntetés várhat – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
32 perce

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
48 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
50 perce

NB II: idegenben nyert a DVTK, előnyben a KTE és a Kozármisleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
51 perce

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
57 perce

Még a szünet előtt fordított a Szeged a Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
57 perce