Az öszi elsőség lett most a tét (2.)

2007.10.01. 00:09
Címkék

kaput. Ha szerez még egy kis rutint, akkor a mostaninál is sokkal kellemetlenebb támadó válhat belőle. Nem szeretem az olyan stílusú csatárokat, amilyen ő. Valahogy mindig hozzá pattan a labda.

Önt viszont nehéz lesz kikerülnie, hiszen csak a legritkább esetben hagyja el a posztját. Supka Attila utasítására marad hátul, vagy ennyire szereti a biztonságot?

Fegyelmezett ember vagyok, a pályán és azon kívül is. Az én felfogásomban a két belső védőnek nincs más dolga, mint megoldani a csapat védekezését, összefogni, utasítani a többieket, hogy minél kevesebbszer kerüljön az ellenfél a kapunk közelébe. Supka Attila az MTK ellen sem tiltja meg nekem, hogy előrekalandozzak, de úgy gondolom, a fürge támadók ellen jobban teszem, ha hátul maradok.

Ennyire nem bízik társaiban?

Jaj, dehogynem! Egyszerűen csak ilyen vagyok, szeretem a biztonságot.

Az MTK-ban Urbán Gábor mögött általában három támadó felfogású középpályás játszik. Felkészültek erre a játékrendszerre?

Természetesen átbeszéltük az MTK taktikáját, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottunk neki. Mostanra eljutottunk oda, hogy nem nekünk kell az ellenfél taktikájához alkalmazkodnunk, hanem neki a miénkhez. Megvan a saját kialakult játékstílusunk, amelyet a Hungária körúton sem leszünk hajlandóak feladni. Már csak azért sem, mert ha hétfőn sikerülne legyőznünk az MTK-t, a téli szünetig már aligha taszítanának le minket a tabella éléről.

Szereti az ilyen rangadókat?

Jobb, mint egy átlagos bajnokin játszani. Arról nem is beszélve, hogy hétfőn éppen abban a stadionban kell majd pályára lépnem, amelyben korábban bajnok lettem. De tudja, mi hiányzik nekem egy-egy ilyen rangadóról igazán? A nézők. A szurkolóknak el kellene végre felejteniük azt a sok rosszat, ami a közelmúltban történt a magyar futballban, valamilyen módon ki kellene törölni az emlékezetükből azt a sok negatív élményt. Jöjjenek ki a meccsre, igazi rangadót játszunk majd az MTK-val!

Amikor januárban a Honvédot választotta, gondolta volna, hogy kilenc forduló után önök állnak majd az élen?

Persze, hiszen azért jöttem ide. Ha hiszi, ha nem, egyszerűen megéreztem, hogy a Honvédnál most valami nagy dolog történhet. Eddig nem csalódtam...

Legfrissebb hírek

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
17 perce

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
20 perce

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
26 perce

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
40 perce

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
1 órája

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
1 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
1 órája