Eltiltották a kapitányt

2007.09.06. 00:41
Címkék

Helybenhagyta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi testületének döntését a szervezet fellebbviteli bizottsága, így nem ülhet le a kispadra Raymond Domenech, a francia válogatott szövetségi kapitánya az olaszok elleni milánói Európa-bajnoki selejtezőn. A testület azért tiltotta el a szakvezetőt, mert álláspontja szerint a szakember ártott a sportágnak, amikor a Le Parisien című francia lapnak augusztus elején azt állította, emlékei szerint az 1999-es francia–olasz U21-es válogatott mérkőzésen a vendégek lepénzelték a játékvezetőt. Michel Platini, az UEFA elnöke az eset után azonnal felszólította Domenecht, hogy bizonyítsa állítását, vagy súlyos büntetésre számíthat. Mivel a szakember erre nem reagált, és nem tisztázta a helyzetet, eltiltották. A 2008-as Eb selejtezősorozatának B-csoportját az olasz válogatott előtt két ponttal vezető francia együttes kapitánya még így is örülhet, az UEFA ugyanis tízezerről hatezer svájci frankra (933 ezer forint) csökkentette pénzbüntetését.

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
27 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
31 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
54 perce

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája

A BVSC a második, a Honvéd az első sikerére hajt a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Váncza István és Vitek Dárius a 2026-os világranglista élén végzett

Birkózás
1 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
1 órája