Óbudai siker Délbudán

2007.09.02. 23:44
Címkék

Ősbemutató a Sportmaxcsarnokban Délbudán: a létesítmény első hivatalos kézilabdamérkőzésén az élvonalba három évtized után visszatérő Óbudai Goldberger fogadta az egy évtizedet kihagyó Derecskét. A hazaiak kezdtek élénkebben, majd Szvetlana Gridnyeva remeklése mellett elkapták a fonalat a Goli középső emberei is. Ezzel, valamint határozottabb védekezésükkel a hazaiak elhúztak, és végül diadalmaskodtak.

Több újdonság fogadta a győri bajnoki idénynyitóra érkező szurkolókat. Vezetőedzőként első ízben dirigálta csapatát Konkoly Csaba, és két serdülőkorú, egyaránt 16 éves játékos, Deáki Dóra és Kovacsics Anikó is bemutatkozott az élvonalban. A pályára érkező kézilabdázókat az eddigi kemény kispad helyett fejtámaszos bőrfotelek várták. Kissé nehezen lendült játékba az Audi, de aztán fokozatosan felőrölte ellenfele ellenállását.

Legfrissebb hírek

Prágában játszik az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
23 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
27 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
36 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
38 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
39 perce

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
53 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
1 órája