Aldo Dolcetti furcsa válása

2007.08.27. 00:01
Címkék

A korábban a Honvéd vezetőedzőjeként és a Messina segédedzőjeként dolgozó Aldo Dolcetti a bajnoki idény kezdete előtt két nappal szerződést bontott a Serie C1-ben szereplő Leccóval, amely csapathoz idén nyáron szerződött. A szakember váratlan és hirtelen távozása hátterében a tulajdonosokkal kialakuló nézeteltérései állnak, a harmadosztályú alakulat két elnöke ugyanis azt akarta, hogy a felnőttgárda keretébe tartozó, ám még utánpótláskorú fiaik nagyobb szerephez jussanak. A klubvezetők először a segédedzőt akarták leváltani, Aldo Dolcetti azonban jelezte, ilyen körülmények között ő sem hajlandó tovább dolgozni a Leccónál, így pénteken a két fél felbontotta a nemrég megkötött szerződést. „Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen több lehetőséget láttam ebben a munkában – kommentálta az eseményeket Aldo Dolcetti. – Ugyanakkor örülök, hogy még most, a bajnokság előtt napvilágra kerültek a feszültségek, hiszen minél később derültek volna ki a problémák, annál nehezebb lett volna orvosolni őket. Nem szerettem volna olyan abszurd kompromisszumot kötni, amely minden szakmai alapot nélkülözött volna, azt hiszem, a legjobb megoldást választottam.”

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
1 perce

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesisíző

Téli sportok
2 perce

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex

Légiósok
10 perce

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
14 perce

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
20 perce

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
41 perce

Flick az Aston Villát méltatta; Gulácsi a címvédő ellen védhet – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
45 perce

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
1 órája