Sírj csak, Argentína (2.)

neki kellett volna számot adnia a kudarc okairól, már cseppet sem bizonyult közlékenynek. Pedig mindent elkövetett a győzelemért, legalábbis a külsőségek szintjén. Fekete kabalazakóját, amelyet a torna nyitánya, az Egyesült Államok felett aratott parádés, 4–1-es győzelem óta egyszer sem mulasztott el felvenni, ezúttal is viselte, miként a megszokott fekete csíkos ingét is. Ám semmi sem segített. A sors különös játéka, hogy egyelőre két, Brazíliától elszenvedett 3–0-s vereség foglalja keretbe Alfio Basile második kapitányságát (az első 1991-től 1994ig tartott). 2006. szeptember 3án, Londonban mutatkozott be „Coco” az albiceleste élén, de nem túl sikeresen: az ugyancsak debütáló Dunga kapitány válogatottja fölényesen, 3–0-ra megverte az argentinokat. Miként most, Maracaibóban is. Ha a kapitány nem is nyilatkozott, a játékosok tették a dolgukat, ahogy a kudarc perceiben is illik. „Egy pillanatig sem tudtuk uralni a mérkőzést, ráadásul még pechünk is volt. Ha Román Riquelme kapufája bemegy, minden másképp alakul…” – mondta Lionel Messi. Esteban Cambiasso a kihagyott helyzetek miatt kesergett: „A kulcspillanatokban mindig ők rúgták a gólt, nem mi. Baptista például nehéz szögből betalált, Riquelme viszont a kapufát lőtte telibe. Ayala öngóljáról nem is beszélve. Az öltözőben teljesen összezuhantunk.” Roberto Ayala is szomorú volt: „A célunk természetesen a kupagyőzelem volt. Sajnos a végére elhagyott minket a szerencse. Ha Riquelme kapufája bemegy, meg tudtuk volna fordítani az eredményt, ehelyett a saját kapunkba küldtem a labdát… Nem kellett volna így történnie, de mit tehetnénk? Ilyen a futball, szeszélyes, mint egy asszony.”