Új pálya, új éllovas

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.05.18. 23:45
Címkék
A Paul Ricard-i teszt harmadik napjára átalakították a pályát, és már nem a Monacói, hanem a Kanadai Nagydíjat szimulálták a versenyzők, akik közül a ferraris Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb.

A Paul Ricard-versenypálya nem tartozik a leggyakrabban használt teszthelyszínek közé, pedig szinte mindenféle felkészülésre alkalmas. Mivel a legközelebbi kollektív gyakorlásra csak júliusban kerül sor, Dél-Franciaországban ezen a héten nemcsak a következő, monte-carlói futamra készülnek fel, hanem az azt követőkre is. Az első két napon használt, 2D SC jelű változat rövid és technikás volt, azaz tökéletes próbahelyszín a Monacói GP-re.

A csütörtökön kijelölt, 5.1 kilométeres ring (az 1E jelű) viszont már hosszú egyeneseket és éles kanyarokat kínált a versenyzőknek, akik a júniusban rendezendő montreali futamra tervezett beállításaikat próbálgathatták. A csapatok többségénél a pilóták is váltották egymást, a Ferrarinál Kimi Räikkönen ült be Felipe Massa helyére, és a finn 1:28.833 perces idejével meg is szerezte az első helyet. A Spanyol Nagydíjat műszaki hiba miatt feladó ferraris maga mögött hagyta csalódottságát, és már arra készül, hogy 2005 után ismét nyerjen Monte-Carlóban.

Räikkönen versenymérnöke és egyik közvetlen munkatársa, Chris Dyer, aki évekig dolgozott Michael Schumacher mellett, és még mindig az összehangolódás fázisában jár a finnel, az autosport.com-nak adott interjújában az ellenfelek számára aggasztó nyilatkozatot tett.

„Bár kiválóan kezdtük a szezont, a Ferrari nem annyira erős, mint az elmúlt években – mondta Dyer négy versenyen elért három győzelem, négy pole pozíció és három leggyorsabb kör után. – Michael Schumacher, Ross Brawn és több mérnök távozása nyomot hagyott a csapaton, és hazudik, aki azt mondja, hogy nélkülük is ugyanolyan erős a Scuderia. A mostani gárda még a tanulófázisban jár, beleértve Kimit és azokat is, akik Ross helyére léptek. Ahogy elnézem a csapatot, senki sem dédelgeti az illúziót, hogy nem fontosak a távozók, és nincs rengeteg tennivalónk.”

A Ferrarinál a fenti mutatók ellenére is elégedetlenek, hiszen a McLaren 58–49-re vezet a konstruktőrök pontversenyében. A wokingi istálló ezüstnyilában csütörtökön már nem az egyéni vb-éllovas, az első két napon leggyorsabb Lewis Hamilton ült, hanem Pedro de la Rosa, aki héttizedes hátránnyal a nyolcadik helyen zárta a napot. (A második Scott Speed lett a Toro Rosso-Ferrarival, a harmadik pedig Heikki Kovalainen a Renault-val.)

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
13 perce

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
4 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
6 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
7 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
7 órája

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
7 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik