Benik félperces előnye

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék
A bajnoki címvédő Benik Balázs, Varga István kettős az első gyorsaságitól kezdve vezeti a Miskolc-rali küzdelmeit.

Igazi bátorságpróba volt szombaton a Bükkszentkereszt– Bükkszentlászló nyitó szakasz a rali ob második, miskolci futamán. Az első pálya nehéz terepén (és még további hármon a nap folyamán) Benik Balázs volt a leggyorsabb.

A magyar bajnok elégedett volt, bár nem érezte úgy, hogy túl gyorsan ment volna. Az első szakaszon például gond volt az átbeszélővel, a pilóta egyáltalán nem hallotta navigátorát. A második gyorsaságira javult a helyzet, ám akkor meg beszűrődött a motorzaj is, úgyhogy Benik korábban műtött dobhártyája nem viselte túl jól a kiképzést. Ez a tény sem zavarta azonban öszsze a Ford-pilótát, aki azzal az elhatározással hajtott be este szervizparkba, hogy vasárnap folytatja a késhegyre menő ütközetet Turi Tamással.

Akkor még nem tudta, hogy az idénynyitón diadalmaskodó Turinak gondjai vannak a Fabia WRC-vel. Az utolsó szakaszról a szervizparkba menet háromszor állt meg az autó, Turiék telefonos segítséget kértek, szétszedték, szerelték az autót, összevissza égették a kezüket a forró alkatrészekkel, ám mindez nem volt elég ahhoz, hogy időben elérjék a szervizparkot. Négy percet késtek, 40 másodpercnyi büntetést kaptak, így a másodikról a negyedik helyre csúsztak vissza, és hátrányuk kilencről 49 másodpercesre nőtt.

Náluk is rosszabbul járt Turán Frigyes, aki a harmadik helyről (egy szakaszgyőzelem birtokában) volt kénytelen búcsúzni elektronikai problémák miatt, míg a 2003-as Subaru Imprezát ezen a versenyen bemutató Herczig Norbertnek a váltó hibája miatt kellett feladnia a versenyt.

A fent említett viszontagságok után Aschenbrenner György vette át a második helyet, aki reálisnak érzi félperces hátrányát a WRC-t kormányozó Benikkel szemben. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát Spitzmüller Csaba foglalja el – ő defekttel és korai rajt miatt kapott tíz másodperces büntetéssel zárta a napot.

A hétszeres bajnok ifjabb Tóth János remekül kezdett: a hatodik hely környékén autózott a Super2000-es Peugeot-val, amelyet leginkább az N-csoportos autókhoz ildomos viszonyítani, ám az utolsó szakaszon defektet kapott, és visszaesett a 17. pozícióba. Valószínűleg nem erre számított, viszont tanulni jött ide, megismerni vadonatúj autója működését, és ezzel jó úton halad.

Vasárnap újabb nyolc gyorsasági vár majd a versenyzőkre.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
4 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
5 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
5 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik