Alig közeledtek az álláspontok

M. A.M. A.
2007.03.22. 11:08
Címkék

Szerdán az atlétikai szövetség elnöksége rendkívüli ülésen hozott újabb határozatot a Gyulai István-emlékversennyel kapcsolatban. Az összejövetelen részt vett a Nemzetközi Amatőr Atlétikai szövetség tavaly elhunyt főtitkárának két fia, Miklós és Márton is, akik szeretnének édesapjuk emlékéhez méltó, színvonalas nemzetközi versenyt rendezni, és ehhez azt kérik a szövetségtől, hogy az öszszes rendezéssel kapcsolatos joggal ők rendelkezzenek (ami néhány kivételtől eltekintve eltér a gyakorlattól). A Magyar Atlétikai szövetség ugyan engedett korábbi álláspontjából, már nem ragaszkodik a névhasználathoz, a televíziós és marketingjogokhoz, de húszperces összefoglalót kér júniusi nemzetközi viadaláról, és szerződésben kívánja rögzíteni, hogy a szövetség támogatóinak érdekei az emlékverseny kapcsán nem sérülhetnek. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, újabb tárgyalások hivatottak tisztázni – az idő viszont egyre fogy. Az esemény – amelyen a tervek szerint a világ élvonalába tartozó atléták fellépése mellett családi programok is szerepelnének – július 22-én lenne, a szervezésre tehát már csak négy hónap maradt. Ez tárgyalások nélkül is meglehetősen kevés. A MASZ vezetősége Rábold Gusztáv elnök mellett két alelnököt, Melkovicsné Tömösi Katalint és Konkoly Gyulát bízta meg azzal, hogy képviselje a szövetséget a Gyulai családdal történő egyeztetésen – Rábold helyett megbízottja, Németh Zsolt ügyvéd lesz ott a megbeszélése

Legfrissebb hírek

A meccs legjobbja lett

Foci vb 2026
7 perce

Sokan úgy vélik, ez inkább a FIFA világbajnoksága, semmint a mexikóiaké

Foci vb 2026
16 perce

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
34 perce

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
39 perce

Ha török vb-rajt, akkor vereség

Foci vb 2026
45 perce

Így nézett ki az ausztrálok védekezése Törökország ellen

Foci vb 2026
59 perce

Harminc lövés/fejes sem volt elég a törököknek a gólhoz

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: halott a Joga Bonito? – a 3. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik